Bihari Napló
Nagyvárad az ingatlanfejlesztők Mekkája
A Nagyváradi Helyi Tanács legutóbbi ülésén több ingatlaneladási tranzakcióra adta áldását, ami kiváltotta az ellenzék nemtetszését.

Pap István

A városvezetés eladott egy ingatlanfejlesztő cégnek két telket az Eroul Marius Cosma 11. szám és az Alexandru Vlahuţă utca 27. szám alatt. Összesen 3984 négyzetméternyi telekről van szó, amelyen a Tiardi Mob cég épületei vannak. A vállalkozás most meg akarja venni az ingatlanok alatti telkeket, amelyekért 756.960 eurót fizet. A pénzt három részletben kapja meg az önkormányzat, az utolsót 2023 márciusáig. Amennyiben a vásárló nem fizeti ki időben mind a három részletet, akkor a telkek visszaszállnak a város tulajdonába, és a már kifizetett pénzt sem kapja vissza a vásárló. A napirendi pont vitáján Adrian Madar, a helyi tanács szociáldemokrata (PSD) frakciójának vezetője kifejtette, hogy véleménye szerint nem volt célszerű eladni azokat a telkeket egy ingatlanfejlesztőnek, egyrészt azért, mert az egy kertvárosi övezet, és az ingatlanfejlesztő tömbházat akarna építeni oda, továbbá az ottani Nicolae Bălcescu iskolának lenne szüksége a helyre, mert a jelenleg rendelkezésükre álló terület nem elegendő. „A város lakói észreveszik a kettős mércét, azt, hogy a polgármesteri hivatal az ingatlanfejlesztőknek kedvez” – fogalmazott a politikus. Válaszában Florin Birta polgármester azt mondta, hogy az eladott telken már amúgy is vannak építmények, továbbá az iskola helyproblémái megoldódtak a református egyház segítségének köszönhetően, ráadásul a város egy komolyabb összeget inkasszál a telek eladásából. Leszögezte, hogy a főépítészi hivatal semmiféle kettős mércét nem alkalmaz. Végül öt ellenszavazat mellett szavazták meg a telekeladásról szóló tervezetet. 

Ingatlanfejlesztés

Hasonló vita alakult ki egy másik határozati javaslatnál, melynek értelmében a nagyváradi önkormányzat eladja az Oneștilor és Constantin Brâncuși utcák kereszteződésében lévő 6833 négyzetméteres telkét, hogy ott ingatlanfejlesztési beruházás valósuljon meg. Adrian Madar tanácsos úgy fogalmazott, hogy az az övezet az ingatlanfejlesztők Mekkája lett, és a város most eladja ottani üres telkét. Kifejtette, hogy a polgármesteri hivatal az ingatlanfejlesztők szolid partnere lett, holott egy önkormányzatnak nem ilyesmivel kellene foglalkoznia. A magánbefektetéseket hagyni kellene, mert ezek megvalósulnak a város beavatkozása nélkül is. Az eladásról szóló határozatjavaslatot végül három ellenszavazat mellett fogadta el a Nagyváradi Helyi Tanács. A szóban forgó terület korábban a Lidl Romania tulajdonában volt, melynek a telek szomszédságában működik az egyik bevásárlóközpontja. Az itteni telekért cserébe a város a Ceyrat utcán kínált fel egy területet a LIDL-nek, és az így megszerzett Oneștilor utcai telket az önkormányzat árverésre bocsátja olyan vállalkozók számára, akik ingatlanfejlesztési beruházást akarnak ott megvalósítani. Az árverés kiírása szerint a kikiáltási ár 290 euró/négyzetméter, a nyertes vásárlónak vállalnia kell azt, hogy a telek megszerzésétől számított hat hónapon belül elkészíti a terület részletes városrendezési tervét, illetve két éven belül megkezdi és négy éven belül be is fejezi az építkezést. Ha ez utóbbi nem történik meg, akkor a négy év letelte után az első fél évben minden naptári napon 500 lej kötbért kell fizessen a beruházás befejezéséig, a hat hónap letelte után pedig napi ezer lej lesz a kötbér. A közel hétezer négyzetméteres telken társasházakat, tömbházat, irodaházat, illetve szolgáltatási szektorban (pénzügy, egészségügy, oktatásügy, kultúra stb.) használható ingatlant vagy ingatlanokat lehet majd építeni. 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben