A Nagyvárad-Velence: római katolikus plébánia, templom és kultúrház című, a Litera Print nyomdában készült kötet szerzője, Fleisz Judit tanárnő a könyvbemutatón arra hívta fel a figyelmet:
Váradvelence Nagyvárad egyik történelmi városrésze, a város keleti-délkeleti részén fekszik, és először 1291-1294-ben jelent meg a római katolikus püspökség tizedjegyzékeiben.
A történetére, illetve a helyi római katolikus plébánia templomra vonatkozó adatokat a 2012-ben megjelent kötetében már közölt, ezért erre ebben a kiadványban most kevésbé tér ki. Inkább Nagyvárad egyik legrégebbi városrészében,
a váradvelencei római katolikus plébánia újraszervezésének 290., valamint a Kolozsvári úti kultúrház felépítésének 90. évfordulóján. Indokolja ezt, hogy nagyon kevés nagyváradi, ezen belül velencei lakos ismeri városának, plébániájának a történetét és a maga körül kialakult világot.
– fogalmazott Fleisz Judit.

Fotó: RKP
Hozzátette:
Arra törekedett, hogy a lehető leghűebben mutassa be mindazt, ami a váradvelenceieket jellemzi: a templomukat, a plébániai közösségi tereket, és legfőképpen magát a hívő közösséget. Szerette volna ugyanakkor láthatóvá tenni a hívek mindennapi munkáját, szeretetét, és azt a különleges lelki hátteret, ami összetartja őket.

Fotó: RKP
Fleisz Judit megjegyezte: a hangsúly a katolikus közösség tevékenységére került, ezért az említett közösségi tereken zajlott, egyéb intézmények és közösségek által szervezett események részletes bemutatására e kötetben nem adódott lehetőség.
A könyv megírásában sokan segítettek neki, ezért köszönetet mondott néhai Wallner Andrásnak azért, hogy átadta tanulmányozásra édesapja, Wallner László hagyatékát; Lakó Józsefnek, hogy segítette a dokumentálást archív Bihari Naplós cikkekkel, valamint Blaga Antoniu plébániai kormányzónak, amiért lehetőséget biztosított a Historia Domus tanulmányozására.
– jelentette ki Fleisz Judit.
Az október 17-én, szombaton este a Kolozsvári úti kultúrházban zajlott rendezvény főszervezője a Nagyvárad-Velencei Római Katolikus Plébánia, társszervezője pedig a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség volt.

Fotó: RKP

