Közlemény
Nagyváradról már több alkalommal is szervezett utazás keretében vehettek részt az érdeklődők a rendezvényen. A Magyar Polgári Egyesület és Moldován Gellért Lajos, az EMSZ nagyváradi elnöke szervezésében és vezetésével ebben az esztendőben is 55 nagyváradi érdeklődő vehetett részt a hagyományőrző ünnepen. Az Ősök napja célja, hogy méltó emléket állítson Attila hun nagyfejedelemnek, Árpád vezérlő nagyfejedelemnek, a hun, avar és honfoglaló magyar ősöknek, tisztelegni a honmegtartó pozsonyi csata hősei és a minden időkben a hazáért életüket áldozó magyar hősök emléke előtt. A rendezvény valóban egy ünnep, ahol több mint száz hagyományőrző csapat és a Kárpát-medence minden tájáról érkező érdeklődők ünnepelnek együtt, emlékeznek közös, honmegszerző- és megtartó őseinkre. A nagyváradi érdeklődők korán reggel indultak, hogy minél több időt tölthessenek el az Ősök Napján. A szervezők, Bíró András Zsolt, a Magyar Turán Szövetség elnöke, az Ősök Napja megálmodója és fő szervezője, valamint dr. Landvenszky Levente történész, a Magyar Turán Alapítvány munkatársa, sokat segítettek abban, hogy a busszal érkező nagyváradiak zökkenőmentesen jussanak be a helyszínre.
Az ősök ünnepe
A helyszínen számtalan lehetőség volt arra, hogy az érdeklődők jobban megismerjék múltunkat, őseinket, hagyományainkat. Többek között voltak harci bemutatók, lovasversenyek, lovas vetélkedők, íjászprogramok, hagyományőrző sportviadalok, a magyar–hun–avar örökséget bemutató szakmai kiállítások, népzenei és magyar táltoszenei programok, kézműves-bemutatók, nagyszabású kézművesvásár, gyermekprogramok és tudományos ismeretterjesztő előadások is. Bugacpusztán egy különálló, elhatárolt területen nagy jurtafalut építettek fel a szervezők, itt tartották meg a rendezvényt, itt voltak a különböző előadások, a kézművesvásár, a kiállítások és sok-sok más program is. Külön érdekesség volt Attila sátra, a világ legnagyobb jurtája, ahol ebben az esztendőben a ló, a magyar lovas életmód volt középpontban.
Szombaton délben tartották meg az ünnepélyes megnyitót, a beszédek rendjén elsőként Szabó László, Bugac polgármestere szólt az érdeklődőkhöz. Következő felszólaló Szentmártoni János, művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár volt, aki beszédében hangsúlyozta: „az emberi élet soha nem korlátozódik arra a néhány évtizedre, melyben élnünk adatik, hanem olyan mélységekben nyúlik alá az időben, amelyek a biztonságos és értelmes létezés körülményeit garantálják… Ahogy a kisgyerek is, ha baj van, ösztönösen odaszalad a szüleihez, akiktől védelmet remél, úgy kap egy nemzet is új erőre, úgy tölti el magabiztossággal és öntudattal az ősi hagyományokhoz való visszanyúlás, az azokban való megmerítkezés” – fejtette ki a helyettes államtitkár. Harmadik felszólalóként Bíró András Zsolt szólt, aki köszöntőjében kiemelte, hogy azok a valódi hagyományőrzők, akik az év minden napján végzik a dolgukat, elkészítik felszereléseiket, tartják lovaikat, a háziállataikat, egyszóval ápolják az élő hagyományt, melynek megtartása nemzetünk felemelkedésének egyik záloga.
Honfoglalás
Az Ősök Napja leginkább várt programja a nomád seregszemle és a nomád vonulás volt. Egy igazi honfoglaláskori hadsereg elevenedett meg a pusztában, ahol több száz gyalogos és lovas idézte fel a magyarok bejövetelét. Íjászok, gyalogos katonák, különböző fegyvereket viselő lovasok, bivalyfogat, tevék elevenítették fel a sztyeppei nomád sereget. A gazdag programkínálatnak köszönhetően igazán volt miből válogatni a nagyváradi érdeklődőknek, ki is használta mindenki az időt, hogy előadásokon vegyen részt, kiállításokat nézzen meg, beszélgessen a hagyományőrzőkkel, kézműves termékeket vásároljon, megcsodálja eleink sokszínű, gazdag világát, kultúráját. Jövőre ezen a helyszínen a Kurultáj, a hun és türk tudatú népek legnagyobb ünnepe kerül megszervezésre. Sok nagyváradi már erre az alkalomra is jelezte részvételi szándékát, hiszen itt igazán megtapasztalhatta azt: összetartozunk.