Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei elnöke, a rendezvény házigazdája emlékeztetett: október 6-a az aradi vértanúk kivégzésének és Batthyány Lajos miniszterelnök halálának évfordulója is. A nap ezért a szabadságharc leverésének és az azt követő megtorlásnak a jelképévé vált.

Felidézte, hogy Aradon összesen tizenhat honvédtisztet végeztek ki, a nemzeti emlékezet azonban elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom tábornokot tartja számon. Megemlítette a kevésbé ismert áldozatokat is, köztük Ormai Norbert honvéd ezredest, akit augusztus 22-én, és Kazinczy Lajos honvéd ezredest, akit október 25-én végeztek ki, valamint Ludwig Haug alezredest, Bem tábornok egykori hadsegédjét, akit 1850 februárjában öltek meg. Lenkey János honvéd vezérőrnagy az aradi várbörtönben halt meg, kivégzésétől azonban azért tekintettek el, mert a fogságban megtébolyodott.

Török Sándor szerint a nagyváradi emlékezetben a vértanúk sorába tartozik Rulikowsky Kázmér és Szacsvay Imre is. Utóbbi a debreceni országgyűlés jegyzőjeként maga is aláírta a Magyarország függetlenségéről szóló nyilatkozatot. Ezért a tettéért később halálra ítélték és kivégezték.

A szónok arra is rámutatott, hogy az aradi tizenhármak mellett további magas rangú honvédtiszteket is kivégeztek, több száz katonatisztet ítéltek halálra, majd az ítéletek jelentős részét kegyelemből hosszú várfogságra változtatták. A birodalom börtönei megteltek magyar politikai foglyokkal, sok emigránst pedig távollétében ítéltek el. Több tízezer honvédtisztet és közlegényt évekre besoroztak a császári hadseregbe.

– hangsúlyozta Török Sándor. A forradalom előtti állapotokat már nem lehetett visszaállítani, a szabadság és függetlenség eszméje pedig a vereség ellenére is tovább élt és erősödött. Az ország – súlyos véráldozatok árán – elindult a polgári fejlődés útján.

A megemlékezés központi beszédét Csomortányi István, az EMSZ elnök-helyettese mondta el. Felidézte, hogy 1849. október 6-án a kivégzésre váró tisztek, mint mondta, igazuk tudatában és méltósággal készültek a halálra.

– fogalmazott. Szerinte az ő önfeláldozásuk teremtette meg azt az erkölcsi alapot, amelyre a következő nemzedékek a magyar nemzet létét építhették.

Beszédében a jelenlegi erdélyi és partiumi magyar közösségi állapotokat is élesen bírálta.

– mondta.

A politikus szerint a megmaradás záloga nem az anyagi erő, hanem a tisztesség. Bírálta azokat, akik szerinte egységről, munkáról, becsületről és szabadságról beszélnek, miközben tetteik ennek ellentmondanak. Nagyváraddal kapcsolatban úgy fogalmazott:

Csomortányi végül az „igaz szó forradalmát” nevezte a közösségi megmaradás útjának. „Végre meg kellene hoznunk a döntést: Meg akarunk-e maradni? Akarjuk-e, hogy legyen-e még magyar szó Váradon?” – tette fel a kérdést. Hangsúlyozta: a történelmi elődök áldozata „az alkotó, gyarapító magyar életre kötelez mindannyiunkat”.

A beszéd után a Váradi Dalnokok énekeltek, Hajdu Géza színművész pedig verset szavalt. A Himnusz eléneklését követően megkoszorúzták Szacsvay Imre szobrát. Koszorút helyezett el Tőkés László püspök, az EMNT elnöke, az EMSZ megyei politikusai Csomortányi István vezetésével, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatói, Költő Jázmin és Círiát Erik. A megemlékezés végén a Kossuth-nóta csendült fel.