Bihari Napló
Nemzetközi konferencia Váradon
Nagyváradon szervezik meg az IFS nemzetközi szövetség vezetőtanácsának éves találkozóját szeptember 27–30. között, amelyre a világ számos részéről érkeztek meghívottak.

P. Nagy Noémi

Az IFS (The International Federation of Settlements and Neighborhood Centers) nemzetközi szövetség célja, hogy felhívja a figyelmet a világ különböző országaiban felmerülő társadalmi problémákra, nehézségekre, e mellett kulturális, gazdasági, oktatási és környezetvédelmi kérdésekkel is foglalkozik. Ma a szövetségnek több ezer tagszervezete van a világ több mint harminc országában, köztük Romániában is. Térségünkben a Bihar Megyei Nőszövetség tagja az IFS-nek, éppen ezért az ő szervezésükben zajlik a négynapos találkozó, melynek nyitókonferenciáját szeptember 27-én tartották meg a Bihar Megyei Prefektúra nagytermében. A konferenciára Finnországból, Svédországból, az Amerikai Egyesült Államokból, Ausztráliából, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Németországból, Magyarországról, Dániából, Kenyából és Marokkóból érkeztek a tagszervezetek képviselői, akik a helyi önkormányzat, több civil szervezet és intézmény képviselőivel közösen folytattak megbeszélést a helyi közösség fejlesztésének lehetőségeiről. A konferencián köszöntőt mondott többek között Annamaria Georgies, a Bihar Megyei Nőszövetség elnöke, valamint Pentti Lemmetyinen, az IFS elnöke. Az alkalmon beszámolót tartott mások mellett Junias Kanyinda, az IFS kommunikációs menedzsere, Adina Ciucioiu a Nagyváradi Szociális Ellátások Igazgatóságának részéről, Szántó Ildikó a Bihar Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól (DGASPC), Livia Popus a Bihar Megyei Szociális Kifizetési és Felügyelőségi Ügynökség (AJPIS) képviseletében, Ioana Indrieș, a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság részéről, valamint Miorița Săteanu, a Bihar Megyei Nőszövetség tiszteletbeli elnöke, aki az eseményen elismerésben is részesült.

 

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben