Bihari Napló
Nemzetközi szakmai programon vettek részt a Szent László Líceum diákvállalkozói
A Szent László Líceum gazdasági szakos diákjai egy olyan nemzetközi együttműködésben vesznek részt, melynek célja a vállalkozói kompetenciák, kommunikációs készség, csapatmunka fejlesztése úgy, hogy közben odafigyelnek napjaink társadalmi, környezeti kérdéseire is.

Ciucur Losonczi Antonius

Az Erasmus+ projektben az iskola három csapata vett részt, akik 7 lépésben tekintették át egy vállalkozás-indítás folyamatát, az ötlettől a piackutatáson át az üzleti tervekig Albert Andrea, Kele Tünde és Papp Tóth Emese tanárok mentorálásával. Szeptemberben egy háromnapos szakmai programon vettek részt, melynek házigazdája a Szolnoki SZC Pálfy–Vízügyi Technikum volt és a budapesti Expanzió kft. munkatársai, akik az egész projekt menedzselését vállalták fel.

Az első nap az ismerkedésről és csapatépítésről szólt. Kele Tünde tanár lapunknak arról számolt be, hogy a váradi diákok több hónapos online munka után személyesen is találkozhattak a szolnoki és kassai diáktársaikkal, akiknek a vállalkozási ötleteit már a májusban zajló versenyen megismerhették. A személyes találkozás alkalmat kínált arra, hogy megbeszélhessék a diákvállalkozásaik létrehozásának sikereit, nehézségeit és a kérdéseikre kapott válaszoknak köszönhetően bővíthették tapasztalataikat, betekintést nyerhettek egymás régióinak gazdasági helyzetébe, jellemzőibe. Csoportokra lettek osztva és Bándiné Liszt Amália szakmai vezetőtől megkapták azokat a feladatokat, melyeket a projektmódszerre alapozva az ott-tartózkodás ideje alatt kellett megoldjanak. Akár egy valós vállalkozás esetében, itt is minden csapattagnak jól meghatározott feladatköre és funkciója volt: vezető, titkár, adatgyűjtő, kommunikátor. A nagyváradi diákoknak újdonság volt a társadalmi vállalkozás fogalma, ami Romániában egy kevésbé ismert fogalom, de a kassai és szolnoki diákoktól erről is többet tudhattak meg. A délutáni szolnoki városnézés keretében meglátogatták Magyarország legmodernebb digitális közösségi alkotóműhelyét.

A második nap Budapesten telt. És valóban telt, nemcsak zajlott, mert számos élménnyel, tudással telt meg mindenki tarisznyája. A Mozaik Közösségi Hubban szervezett délelőtti program már a helyszín miatt is érdekes volt, ugyanis az egy zsinagógából átalakított közösségi tér nem más, mint egy nonprofit közösségi platform, amely egyszerre biztosít infrastruktúrát, valamint szakmai és pénzügyi támogatást közösségi szervezeteknek. Itt ismét kicsoportokra osztva ismerkedtek meg a diákok példa értékű start-upokkal. Első kézből hallhatták, hogy milyen nehézségekbe ütközhetnek fiatal vállalkozóként, de azt is megtudhatták, hogy nem a sok pénztől lesz sikeres egy vállalkozás, hanem a jó ötlet, a kitartás, kreativitás és a tudás, hozzáértés az, ami a vállalkozás építést segíti. Ebéd után Duna-parti séta és a parlament meglátogatása következett. Az este már Szolnokon érte a projektben résztvevőket, ahol a vacsora után a diákok a projektfeladatok utolsó simításán dolgoztak, az őket kísérő mentortanárok pedig a rájuk háruló feladatok megoldását próbálták minél jobban és látványosabban kivitelezni a kassai és szolnoki pedagógusokkal közösen.

Az utolsó nap délelőttje a Szolnoki SZC Pálfy–Vízügyi Technikumban zajlott, ahol Kocsis Ferenc projektvezető interaktív, a projektmódszer során kiválóan alkalmazható játékok által szervezte és irányította a három napos szakmai program kiértékelését. Ezután az iskola aulájában minden a projektben megálmodott vállalkozás egy kiállítás keretében bemutathatta elkészült munkáját, reklámanyagait, ekképpen biztosítva ismét teret a tapasztalatcserére és a kommunikációs készségek fejlesztésére.

„Az üzleti kompetenciák fejlesztése a Kárpát-medencében elnevezésű projekt nagy sikernek örvendett a Szent László-s diákok körében. Általa bővíthették gazdasági, vállalkozói ismereteiket, fejleszthették ezirányú kompetenciáikat és a projekt nemzetközi jellegéből adódóan megismerkedhettek hasonló érdeklődési körű, magyarországi és szlovákiai diákokkal. Bár lassan véget ér, eredménye továbbiakban és érzékelhető lesz”, nyilatkozta Kele Tünde tanár.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben