Bihari Napló
Nógrádi György is előadást tart az RMKT országos vándorgyűlésén
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) XXXI. vándorgyűlését Nagyváradon fogják megrendezni október 21-23. közt A jelen gazdasága – Geopolitikai változások és gazdasági reflexiók címmel. A részletekről Szabó Géza, az RMKT váradi elnöke tájékoztatott.

Ciucur Losonczi Antonius

Szabó Géza, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság nagyváradi elnöke portálunknak elmondta, hogy az RMKT legfontosabb eseménye a vándorgyűlés, melyet minden évben különböző helyszíneken szerveznek meg, az idei immár a XXXI. alkalom. Várad nyerte el a rendezés jogát, és ez nagy felelősséggel is jár, mivel számos rangos meghívott szerepel az előadók közt. A sikeres lebonyolítás érdekében ezért közösen készülnek a nagyszabású eseményre a központi és a helyi szervezői csapatok. Mindenkire kiosztottak egy-egy területet, amivel az illető egyénileg foglalkozik. A helyszínt a Partiumi Keresztény Egyetem biztosítja – a plenáris üléseket a régi épület dísztermében fogják tartani, mivel ennek nagyobb a befogadóképessége, körülbelül 270 személy is elfér. A szervezők körülbelül 220-230 résztvevőre számítanak. A szekcióülések pedig a kisebb termekben fognak zajlani.

Mindegyik vándorgyűlésnek van egy címe vagy jelmondata, a mostaninak a mottója: A jelen gazdasága – Geopolitikai változások és gazdasági reflexiók. Ennek megfelelően az Ukrajnában dúló háborút és annak gazdasági hatásait szeretnék elemezni, azt, hogy milyen következményei lesznek ennek a turizmusban, a mezőgazdaságban, a politikában, a mindennapi élet szintjén.

A pénteki napon köszöntőbeszédet mond Szabó Géza, dr. Pálfi József, a PKE rektora és Gyerkó László, az RMKT országos elnöke. A nyitóünnepségre meghívták Florin Birta polgármestert is, illetve reményeik szerint a városháza részéről Eduard Florea gazdasági igazgató értekezik majd Modellértékű városfejlesztés és gazdálkodás – Nagyvárad az ország kapuja címmel. Ugyanakkor számítanak Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter jelenlétére is.

Foglalkozni szeretnének az aktuális pénzügyi kérdésekkel, ezért Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója is tart prezentációt. Balla Géza egyetemi tanár, bortermelő azzal kapcsolatos gondolatait fejti ki, hogy miért értékteremtő a borászat, dr. Popp József kutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Neumann János Egyetem oktatója pedig arról beszél, hogy a körforgásos bio-ökonómia miért nevezhető a fenntartható fejlődés kulcsának.

A szombati plenáris üléseknek két meghívottja lesz: a kül- és biztonságpolitika kitűnő szakértője, dr. Nógrádi György (A világ az orosz-ukrán háború tükrében), valamint dr. Takáts Előd professzor, a Budapesti Corvinus Egyetem nemrég kinevezett rektora. A négy panel beszélgetésen szó esik a jövőről, az agráriumról a klíma- és a geopolitikai változások tükrében, a turizmusról és az erőforrás-menedzsmentről. Cégtulajdonosok és igazgatók fejtik ki majd véleményüket. Várhatóan jelen lesz Steiner Attila, a magyar kormány energetikáért felelős államtitkára, dr. Csala Dénes, a Lancaster Egyetem tanársegédje és a dr. Lázár Ede, a Sapientia EMTE dékánja is. Fakultatív programként a püspöki palota meglátogatása is szerepel a kínálatban. A vándorgyűlés – melyen előzetes regisztrációval lehet részt venni – szakmai életműdíj átadásával, illetve díszvacsorával ér véget.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben