Bihari Napló
Nyílt nap és verseny a Mobilitás Hetén
Nyílt nap és verseny a Mobilitás Hetén

Fotó: Alexandru Nițescu

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben
A Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat programjaival vette kezdetét Nagyváradon az Európai Mobilitás Hete. A vállalat pénteken nyílt napot tartott a villamosremízben és ekkor szervezték meg a már hagyományosnak számító busz-villamos-kerékpár-autó között zajló versenyt is.

P. Nagy Noémi

Nagyváradon szeptember 16–22. között zajlik az Európai Mobilitás Hete, amelynek során számos programot szerveznek. Pénteken a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) rendezvényeivel kezdődött el az eseménysorozat. A vállalat szeptember 16-án nyílt napot tartott a villamosremízben főként iskolások számára. A délelőtti órákban a Dacia Általános iskola három osztálya, két elsős és egy előkészítő osztály látogatott el a remízbe, ahol közelebbről is megismerték a villamosok világát. A gyerekeket Mureșan Ioan a remíz művezetője és Roșu Patrick, az Emanuil Gojdu Főgimnázium tizedik osztályos tanulója vezette körbe a helyszínen. A gyerekek érkezéséig Patrick mesélt a villamosok iránti szenvedélyéről, ami még gyermekkorából származik, már ekkor is többet akart megtudni ezek történetéről, működéséről. A tizedikes tanuló szeretné, ha a későbbiekben a szenvedélye egyben a hivatása is lenne. Ez volt az első alkalom, hogy gyerekeknek tartott bemutatót, ő ajánlotta fel segítségét az OTL-nek. A kilátogató gyermekek megnézték a villamosremízt, a különböző típusú villamosokat, benéztek a mechatronikai laborba, és egy villamossal is utaztak a remíz területén.

Verseny

Ugyancsak délelőtt zajlott a már hagyományosnak számító busz-villamos-kerékpár-autó verseny is. A kiinduló pont a váradszőllősi buszpályaudvar, a befutó pedig az Emanuel templomnál lévő villamosmegálló volt. Az OTL részéről a T3-as villamospótló autóbusz és a 4-es villamos versenyzett. Előbbi a Szőllős – Szálka (Sextil Pușcariu) utca – Horea – Vámház utca – Zárda (Mihai Viteazul) utca – Szent László tér – Teleki (Primăriei) utca – Emanuel templom útvonalon haladt, a 4-es villamos pedig megszokott útvonalán, Szőllős negyedtől az Aradi úton keresztül az Emanuel templomig. A kerékpáros versenyző és a gépjármű vezetője szabadon választhatta meg milyen útvonalon fog haladni. Ha számításba vesszük a városban zajló munkálatokat, akkor nem meglepő módon a versenyt a kerékpáros nyerte, ő 12 perc alatt tette meg a távot. A villamos 19 perc alatt, a busz pedig 30 perc alatt teljesítette a kijelölt útszakaszt. Legtöbb időbe az autónak került célba érni, közel 38 perc alatt teljesítette a távot.

Fotós: Alexandru Nițescu

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben