Bihari Napló
Öregdiákok találkozója

János Piroska

Az iskola több mint ötven évvel ezelőtt érettségizett egykori diákjaival telt meg szombat délelőtt a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum díszterme, ahol a megjelenteket az oktatási intézmény jelenlegi igazgatója, Vad Márta köszöntötte. Beszédében kiemelte a találkozó rendkívüli voltát, hiszen kivételes alkalomnak tekinthető az, amikor a kerek évfordulók találkoznak, jelen esetben az iskola fennállásának 250. évfordulója és az 50., 60. érettségi találkozó. A továbbiakban az iskola hatodik osztályos diákjai rövid zenés összeállítással léptek közönség elé, felkészítőik Buna Boglárka és Csepregi Imola voltak. Műsorukat követően az oklevelek átadására került sor: az 50 évvel ezelőtt végzettek mellett, mivel az elmúlt években a járványhelyzet nem engedte meg a találkozást, ezúttal az 52. évvel ezelőtt végzett öregdiákok is kézhez vehették aranyokleveleiket. Szintén oklevélben részesültek a 1961/62 évfolyam végzettjei, de jelen volt Stark Erzsébet is, aki hetven évvel ezelőtt hagyta el az iskola padjait, illetve tanított is egykori alma materében.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben