Csak a hétvégén az Oradea City Report alkalmazáson keresztül kilenc különböző utcára vonatkozó bejelentés érkezett a nagyváradi polgármesteri hivatalhoz. Írásos panasz érkezett többek között a Bălcescu negyedből, a Constantin Brăiloiu utcából, de a Nicolae Beldiceanu utcából is, amelynek egyik lakója ezt írta:
A Váradcsehi (Ciheiului) út egyik lakója pedig arról számolt be, hogy a negyed utcái „tele vannak kátyúkkal és vízzel”, és „rosszabb, mint a harmadik világban”. Hasonló panaszokkal élnek a Pavilioanele CFR, a Macului, a Mihai Samuilă stb. utca lakói is.
– magyarázta a helyzetet Sebastian Marchiş, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal műszaki igazgatóságának a vezetője. Elmondása szerint a legtöbb esetben a sár amiatt keletkezett az utcákon, mert a Nagyváradi Vízművek megkezdett bizonyos víz- és csatornahálózat-bővítési munkálatokat, amelyeket a tél folyamán félbeszakított, és az utcák félig felásott állapotban maradtak.
– nyilatkozta Marchiş, példaként említve a Căpşunilor, a Crângului, a Vasile Lucaci és a Pavilioanele CFR utcákat.
A Felsőgörögoldal (Piatra Craiului) és a Nicolae Beldiceanu utcák esetében az igazgató szerint csak felszíni beavatkozásra kerül sor.
– jelentette ki az igazgató.
Megkezdődnek a kátyúzások
A város aszfaltozott utcáin végzett kátyúzási munkálatokkal kapcsolatban Sebastian Marchiş elmondta, hogy azok már meg is kezdődtek.
– ígérte az igazgató.
Marchiş elmondta, hogy hétfőn tárgyalt a Drumuri Orăşeneşti és a Drumuri Bihor cégek képviselőivel – ezek a vállalatok felelnek a Sebes-Körös két partján lévő utcák karbantartásáért –, a munkálatok felgyorsítása érdekében.
– mondta Marchiş.







