Bihari Napló
Pénzmágusok vetélkedtek Váradon
Pénzmágusok vetélkedtek Váradon

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben
Nagyváradon, a PKE új épületének amfiteátrumában zajlott péntek délután a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) égisze alatt, a Partiumi Keresztény Egyetem, a Sapientia EMTE, valamint Magyarország kolozsvári és csíkszeredai főkonzulátusainak támogatásával szervezett, és középiskolásoknak szánt Pénzmágus – kulcs a gyarapodáshoz című gazdasági-üzleti vetélkedő egyik regionális döntője 7 középiskolás csapat részvételével.

Ciucur Losonczi Antonius

Pénzmágus – kulcs a gyarapodáshoz című verseny középiskolásoknak szól és jellegét tekintve eltér más megmérettetésektől. Tematikája alapján a személyes pénzügyeket célozza meg, eltérően a többi vetélkedőtől, ahol legtöbbször céges esettanulmányok vannak fókuszban. Ugyanakkor egyéni versenyről van szó, ami érthető, hiszen a saját személyes pénzügyeiért mindenki maga a felelős, és a rendezvénysorozat is ezt az egyéni felelősségvállalást igyekszik hangsúlyozni. Célja terjeszteni azt a pénzügyi kultúrát, ami hozzásegíti az egyéneket a helyes pénzügyi döntésekhez és a tudatos pénzügyi magatartáshoz. Ez magába foglalja többek között a prioritások kijelölését, a pénzszerzést, a megtakarítást, a befektetést, az ingatlanvásárlást. Ugyanakkor a tananyag arra is ösztönzi a versenyzőket, hogy a pénzügyi számításokat maguk végezzék el és logikusan, érvekkel alátámasztva meg tudják hozni döntéseiket. Ez a verseny azonban nem csak a szakosztályok diákjainak szól, hanem mindenkit megszólít, függetlenül szakirányától. A résztvevők pedig remélhetőleg sokat fognak tanulni a gazdagok gondolkodásmódjából és gyarapítani fogják gazdasági ismereteiket.

Fotós: Ciucur Losonczi Antonius

A rövid nyitóünnepségen a versenyzőket Szabó Géza, az RMKT nagyváradi elnöke köszöntötte, majd prezentációt tartott a 7 csapat: a Zümikék, a Klavilavi, az Elnökiügy, a Kereslet-kínálati görbe, az Igazi közgazdászok, a Sunny Brains és a Tőkehalak. Ebben a fordulóban a résztvevőknek a szejkefürdői Mini Erdély Park gazdasági fenntarthatóságát, népszerűsítését célzó esettanulmányt kellett bemutassák élőben, szakmai zsűri jelenlétében. A grémium tagjai (Gergely László ötletgazda, közgazdász, főszervező, Imreh Zsolt vállalkozó, dr. Tánczos Levente egyetemi oktató, üzleti tanácsadó, dr. Veres Edit tanszékvezető, dr. Szász Erzsébet dékánhelyettes, dr. Flórián Gyula docens, az RMKT nagyváradi alelnöke) pontozták a kérdés megértését, az elemzés mélységét, az ötletességet/kreativitást, a struktúrát, a realitást, a megoldás részletezettségét, a kvantitatív alátámasztást, az igényességet, valamint a vizuális megjelenítést.
Továbbjutott a nagydöntőbe a Tőkehalak csapata (Pataki Édua, Linzenbold Frida, Vadnay Dorka, Érseki Benjámin – Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium, felkészítő tanár Farkas Tünde). Hozzájuk csatlakoznak a többi helyszín (Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda) első helyezettjei, illetve két továbbjutó pozíció még kiadó, ezek a másik három regionális döntő után lesznek betöltve. 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben