BN-összeállítás
Az esetet egy másik sofőr fedélzeti kamerája rögzítette. A képeket és a felvételt az Info Trafic Bihor&Oradea Facebook-csoportba töltötték fel kedden este. Florin Birta elismerte az ebihoreanul.ro portálnak, hogy lehet, hogy ő ült a volán mögött, de azt állítja, hogy nem vette észre a közlekedési lámpa piros jelzését, amely megállásra kötelezte. „Nem emlékszem, hogy áthajtottam volna a piroson, nem mondom, hogy nem tettem, de nem emlékszem rá. Lehet, hogy piros-sárga volt, de nem emlékszem, talán meglepett a lámpaváltás. Nem hibáztatok senki mást, mert lehet, hogy én vezettem az autót” – nyilatkozta Birta. Hozzátette, hogy nem állította meg rendőr, és nem tudja, hogy a környéken vannak-e térfigyelő kamerák, de elfogadja az ilyen helyzetekben a törvény által előírt esetleges szankciókat. Hangsúlyozta, hogy a rendőröknek tenniük kell a dolgukat, hiszen a polgármester nem áll a törvények felett. A közzétett felvételek szerint a Renault Laguna márkájú hivatali autó egy Váradszentmárton bejáratánál levő kereszteződésben hagyta figyelmen kívül a piros jelzést.
Korábban a bihon.ro is megkereste a polgármestert az üggyel kapcsolatban, akkor Birta azt mondta, hogy nem ő ült a volán mögött, mivel szabadnapja volt, és ilyenkor általában nem használja a szolgálati autóját. Utólag a polgármester elmagyarázta, hogy egy félreértés miatt nyilatkozta a fentieket. „A kollégája (a bihon.ro munkatársa) kérte, hogy nyilatkozzam azzal kapcsolatban, hogy tegnap áthajtottam a piroson. Időközben én is láttam a felvételeket és kiderült, hogy nem kedden, a szabadnapomon, hanem hétfőn történt az eset.”
A kresz szerint a jelzőlámpa piros jelzésének figyelmen kívül hagyása pénzbírsággal és a járművezetéstől való 30 napos eltiltással büntetendő. Ebben az esetben azonban a váradi polgármester nagy valószínűséggel megússza az esetet – nyilatkozta a Bihoreanul által megkérdezett közlekedési rendőr. Mint elmondta, az érvényben levő szabályozások alapján a szabálysértést a rendőröknek kell megállapítaniuk, illetve azt egy, a rendőrautóra szerelt hitelesített műszaki berendezéssel, vagy a rendőrön levő testkamerával kell rögzíteni.