Sok a panasz a reggeli közvilágítás kapcsán
Sok a panasz a reggeli közvilágítás kapcsán

Fotó: Szolár Éva

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Kellemetlen jelenséget tapasztalhatnak azok Nagyváradon, akik a reggeli órákban a városban közlekednek. Megtörténik, hogy már fél nyolckor, sőt, van amikor már korábban is kialszik a közvilágítás, és bizony az autósok, gyalogosok kénytelenek félhomályban tovább hajtani, botorkálni a munkahelyükre vagy az iskolába. Egyik olvasónk jelezte, hogy a Körös (Tudor Vladimirescu) utcán is ez a helyzet:

gyakorlatilag sötétben kell vinnie a gyermekét az iskolába, és ilyen látási viszonyok mellett a zebrán való átkelés is nagyon balesetveszélyes.

Érdeklődtünk a polgármesteri hivatalnál, hogy mi az oka ennek az anomáliának. Az a válasz érkezett, hogy maga az önkormányzat is szeretné, ha későbbi időpontban aludnának ki a közvilágítás fényei, amikor már nappali fényviszonyok vannak, de ebben az ügyben maga a hivatal is tehetetlen.

Idézet
Az önkormányzat már két kérvényt is benyújtott az Electricának, hogy ezt a helyzetet oldja meg

– mondta lapunknak Petri Csilla, a polgármesteri hivatal sajtóosztályának a munkatársa, hozzátéve: mind ez idáig semmi sem történt az ügyben, pedig már a közlekedésrendészet is jelezte, hogy a reggeli sötétség balesetveszélyes. Megtudtuk azt is, hogy a városban 297 úgynevezett beindító pont van, amelyekkel bekapcsolják a közvilágítást az adott körzetekben. Ezeket a szerkezeteket manuálisan kell beállítani, hogy mikor kapcsoljanak be, és mikor ki.

A jelenlegi beállítás szerint este 18 órakor gyulladnak ki a fények, és reggel 7.38 órakor alszanak ki.

De ha bárhol van egy rövidzárlat vagy bármilyen meghibásodás, az automatikus ki-be kapcsoló eszköz elkezdi úgymond a saját útját járni, és teljesen véletlenszerűen kezd működni. Ezzel magyarázható az, hogy egyes helyeken akár még reggel háromnegyed nyolckor is égnek a lámpák, más utcákban pedig már 7.20-kor kialszanak fények. Ahhoz, hogy ismét a megfelelő időpontban kapcsoljon be vagy ki a közvilágítás, manuálisan kell újra beállítani az eszközt, ami az Electrica feladata, de a jelek szerint a cég nem végzi el ezeket az ismételt beállításokat. A nagyváradi önkormányzat azt kérte az Electricától, hogy állítsa be a közvilágítást téli, illetve nyári időszámításra, „de egyelőre még nem kaptunk választ” – mondta lapunknak Petri Csilla. Kérdésünkre válaszolva a polgármesteri hivatal munkatársa azt is elmondta, hogy a közvilágítási rendszert ugyan maga az önkormányzat modernizálja, de az elektromos hálózat, vagyis a kábelek az Electrica Distribuție tulajdonát képezik, és az áramszolgáltatás ennek a cégnek a feladata. A labda tehát a cég térfelén pattog.

Természetesen kerestük is az ügyben az Electrica Distribuție cég váradi kirendeltségét, de telefonon senkit nem tudtunk elérni, aki érdemben nyilatkozni tudott volna. Írtunk e-mailt a vállalat honlapján megadott e-mail-címre. A választ – amennyiben lesz – közölni fogjuk.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben