Száműzték Nagyvárad lakott övezeteiből a szerencsejátékokat
Száműzték Nagyvárad lakott övezeteiből a szerencsejátékokat

Illusztráció

Fotó: Pexels.com

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Nagyváradon a jövőben csak a város peremén, előre kijelölt övezetekben lehet majd szerencsejátékot űzni; a helyi tanács elfogadta az erre vonatkozó szabályzatot.

A Nagyváradi Helyi Tanács április 30-i rendes ülésén elfogadta a szerencsejátékok helyi engedélyezésének és működésének feltételeit rögzítő szabályzatot.

Az új szabályozás célja, hogy egyértelmű keretek közé szorítsa az ágazat működését, miközben védi a közrendet, a lakosság egészségét, és mérsékli a szerencsejátékok társadalmi hatásait – különösen a sérülékeny csoportok esetében, áll a tanácsülés után a polgármesteri hivatal által kiadott közleményben.

A döntés külön érdekessége, hogy nem egy, hanem máris két előterjesztés is szerepelt a csütörtöki rendes tanácsülés napirendjén.

Costel Moza (AUR) tanácsos ugyanis már március elején benyújtott a helyi tanácshoz egy erre vonatkozó határozattervezetet, amelyet azonban a városvezetés mindmáig nem tűzött napirendre. Ehelyett az önkormányzat előállt egy saját tervezettel, és most tárgyalta mindkét javaslatot úgy, hogy a város tervezetét sorolta előbbre a napirenden, ezzel lényegében okafogyottá téve Moza javaslatát.

A város saját tervezetének vitáján Florin Birta polgármester hangsúlyozta, hogy a szabályozás alapját egy friss kormányrendelet adja, amely lehetővé tette az önkormányzatok számára, hogy saját hatáskörben szabályozzák ezt a tevékenységet. Mint mondta, az előterjesztés célja a szerencsejátékok „kivezetése a városból”, azaz áthelyezése a lakott területektől távolabb eső, például ipari vagy elkerülő út menti övezetekbe.

Idézet
Nem az a cél, hogy mindenhol megszüntessük ezeket, hanem hogy ne találkozzon velük az ember ötpercenként az utcán

– fogalmazott a polgármester. Hozzátette: a koncentráltabb elhelyezés megkönnyíti a hatósági ellenőrzést is, így a helyi rendőrség hatékonyabban tud majd fellépni.

A PSD-s tanácsos, Adrian Madar kifogásolta azt, hogy mindkét tervezetben szerepel az a kitétel, hogy ezek a létesítmények legalább 500 méterre legyenek a lakott területektől. Mint mondta, ennek a szabálynak az alkalmazása nagyon nehézkes lenne a gyakorlatban, ezért elegendő lenne a kijelölt övezetek pontos meghatározása, a távolsági korlátozás nélkül.

Ebből aztán hosszas vita alakult ki, hiába mondta Samuel Milian, a helyi rendőrség vezetője azt, hogy az engedélyezett övezetek ipari területeken, illetve a repülőtér környékén vannak, amelyek több mint 500 méteres távolságra vannak a lakóövezetektől, ráadásul azokban az övezetekben nem is szabad lakóházakat építeni.

Fotó: PMO - Nagyváradi Polgármesteri Hivatal

Végül Florin Birta polgármester azt kérte, hogy szavazzák meg Madar javaslatát az 500 méteres szabály kivételéről, csakhogy a liberálisok egy része nem hallgatott a polgármesterre, vagy nem értette, mi is a kérés, mert mindössze tizenegy igen szavazatot kapott Madar javaslata a szükséges 18 helyett. Így aztán a javaslatot eredeti formájában fogadta el a helyi tanács. Ezt követően Costel Moza kijelentette, hogy továbbra is fenntartja saját javaslatát, megítélése szerint ugyanis a két javaslat nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Ezt a tervezetet azonban leszavazta a helyi tanács.

Az elfogadott rendelet legfontosabb eleme az, hogy ezentúl Nagyváradon szerencsejáték-szolgáltatások csak előre kijelölt övezetekben működhetnek, megtiltják ezek üzemeltetését a lakóövezetekben, valamint iskolák, kórházak, templomok vagy szociális szolgáltatások közelében.2

Fotó: PMO - Nagyváradi Polgármesteri Hivatal

A szabályzat szerint a szerencsejátékokra használt helyiségek minimális alapterülete 50 négyzetméter kell legyen; kötelező a külön, közvetlen bejárat az utcáról; vegyes rendeltetésű épületekben a szerencsejátékokra használt terület nem haladhatja meg az összterület 10 százalékát; a reklámozás visszafogott kell legyen, agresszív vagy feltűnő vizuális elemek nélkül.

Az engedélyeket egyéves időtartamra adja ki a helyi tanács, a dokumentációt a helyi rendőrség ellenőrzi. A szabályok megszegése szankciókat, akár az engedély visszavonását is maga után vonhatja.

A polgármesteri hivatal közleménye emlékeztet arra, hogy az április 28-án tartott közvita után még szigorítottak is a szabályzat végleges változatán. A közvita nyomán döntöttek úgy, hogy a szabályzatban szerepeljen a légvonalban legalább 500 méteres távolság előírása a legközelebbi lakóépülettől, és szintén a közvita után döntöttek úgy, hogy megduplázzák az engedélyezési díjat, ennek értelmében akik ilyen létesítményt akarnak üzemeltetni, évente 1000 lej/négyzetméter összeget kell fizessenek.

Ki kell emelni, hogy a Román Lottótársaságra nem vonatkozik a szabályzat, tehát az állami szerencsejáték-társaság továbbra is folytathatja hagyományos – totó, lottó, stb. – tevékenységét bárhol Nagyvárad területén.

A szabályzat értelmében szerencsejáték-szolgáltatást lehet üzemeltetni a nagyváradi körgyűrű déli szakasza és a váradi reptér közötti területen, valamint szintén a körgyűrű déli szakaszán a Nokian gyár és az új szentmártoni összekötő út közötti zónában, továbbá a Borsi úton, az I. számú ipari park övezetében.

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben