Bihari Napló
Tánc és zen a Posticumban

Egy táncművésznő és két zen mester lesznek a Posticum (Teiului utca 26, 0359/410.882, 0744/504.051) vendégei május 18. és 24. között. Marianne Kaiser május 18-án, 19-én, 20-án, 23-án, 24-én és 25-én tart foglalkozásokat mindazoknak, akik kitárják szívüket a tánc előtt, s készek rá, hogy lépteiket is hozzá igazítsák. A foglalkozások naponta két-két modulban 17 és 18:30, illetve 18:30 és 20 óra között zajlanak majd. Az érdeklődők bármelyik modulba bekapcsolódhatnak. Részvételi díj nincs, a résztvevők adománnyal járulhatnak hozzá hasonló programok szervezéséhez. Ugyanazon napokon Niklaus Brantschen jezsuita szerzetes és Peter Terness orvosprofesszor zen tanítók vezetnek majd meditációkat 7 és 8, illetve 20 és 21 óra között. Szombaton, május 21-én, 18 órától Niklaus Brantschen és Peter Terness Bevezetés a zenbe címmel fog közös előadást tartani. Peter Terness temesvári származású, beszél magyarul. Vasárnap, május 22-én, 10 és 11 között Tai Chi-tánc, 11 és 12 között pedig imaóra lesz a program.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben