Szolár Éva
A számos oktatási intézményben korábban már bemutatott előadás „Szent Andrástól Vízkeresztig” címet viseli, amely ennek megfelelő időszak néphagyományait eleveníti fel tantermi keretek között. Az előadás koncepcióját Imre Béla készítette el és a karácsonyi ünnepkör néphagyományait dolgozza fel a tánc és történet összekapcsolásával. Ahogy azt a táncegyüttes gyermekelőadásaitól megszokhattuk ötletes, interaktív és élményszerző formában. A magyar nyelvterület falvainak hagyományai közül bemutatásra került a Luca-napi népszokások egyike, a Luca-szék készítés és története, valamint Szent Miklós, a betlehemezés, a Gergely-járás, Ádám és Éva napja és Vízkereszt hagyománya.
Az ismeretterjesztő foglalkozás a kis nézők részvételére épít, igyekezve a gyerekek tudásanyagát feleleveníteni, a tánc és történet eszközével képzeletét megmozgatni – a magyar falu hagyományát ezzel is életben tartani. Az előadás által komplex ismeretanyagra tehetünk szert, hiszen a néptánc, a szokások és a szájhagyomány mellett láthatóvá válik a tágabb kulturális közeg is a népdalokon, népzenén és autentikus viseleteken keresztül.
A gyerekek ízelítőt kapnak táncos anyanyelvünk néhány alapeleméből, felkeltve érdeklődésüket a néptánc gyakorlása iránt is. Ezúttal a Szacsvay Imre Általános Iskola előkészítő, harmadik és negyedik osztályos kisdiákjai vettek részt az előadáson, amelynek számos elemét lélegzet visszafojtva figyelték.