A csütörtök délutáni szentmise kezdetén Bărbuț Péter plébános köszöntötte házigazdaként a jelenlevőket. Azt kérte: imádkozzanak a kórházban fekvő Fodor József általános helynökért is, a plébánia alapítójáért.
Elmélkedésében egy történelmi sétára invitálta az egybegyűlteket Vass Csaba lazarista szerzetes, Katalin-telepi plébános. Felidézte, hogy nemrég ünnepelték az ottani templom 90 éves szentelési évfordulóját. Utóbbi kapcsán elmondta, hogy az a vincés nővér, aki a Katalin-telep „motorja” volt a kezdetekor, részletes naplójegyzeteket írt az akkori eseményekről. A köteteket böngészve, Vass Csaba többször találkozott bennük a Szent József-telep nevével. Ezért három idézetet osztott meg most az ünneplőkkel, akik megtudhatták, hogy 1929-ben indult el a Szent József-telepen a hitélet, s Nárcisza nővér erről is tudósított.
1929. július 4-én a tanfelügyelőségnek kellett írniuk egy kérelmet, mivel a Püspöki országút mellett béreltek egy házat, melyet Szent József-telepnek neveztek el, ahol 130 gyermekkel foglalkoztak, játszottak. Itt, és a Katalin-telepen középiskolai tanárok, elemi iskolai tanítók, nővérek és óvónők gondoztak gyerekeket. A fő céljuk az volt, hogy az „utcai kóborlástól” megóvják, vallási kötelességre, jó erkölcsre, illendő viselkedésre, rendre szoktassák őket.
1930 januárjában arról írt a nővér, hogy a Püspöki úti Szent József-telep szépen fejlődik. Már oltáregylet is működik, ahol szombat délutánonként a kápolna felszerelésén dolgoznak, a népkonyhájukon négyszáz szegénynek főznek. Ugyanakkor 40 ezer lejt gyűjtöttek egy kápolna építésére.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
1931. augusztus 30-án pedig azt jegyezte le Nárcisza nővér, hogy a Szent József-telepi kápolna és kultúrház szentelését e napon tartotta Fiedler István püspök.
– hangsúlyozta Vass Csaba.
A továbbiakban a lazarista szerzetes Szent Józsefről beszélt, azt emelve ki róla, hogy álmodott, döntött és cselekedett, így haladt a hit útján, vált alázatos és igaz emberré.
A templombúcsún a kántori szolgálatot Bencze Béla látta el.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius







