A vetítést követően, este hét órakor fáklyás felvonulás volt. A több tucatnyi résztvevő a városháza elől indult és a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarára vonult. Itt mondta el ünnepi beszédét Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Ennek érzékeltetésére felidézte saját 1989-es meghurcoltatását. Elmondta, hogy a szilágysági Menyőbe történt elhurcolása, majd több napon át tartó vallatása után december 20-án a szilágyszegi rendőrség egyik helyiségében kellett végighallgatnia Nicolae Ceaușescu televíziós beszédét. A jelenlévők között ott voltak a helyi milícia vezetői és a Securitate vallatótisztjei is.

Tőkés visszaemlékezése szerint a temesvári felkelőket megbélyegző és megtorlással fenyegető diktátori szózat egyértelművé tette, hogy fogvatartói példát akarnak statuálni rajtuk. A dermesztő élmény azonnal felidézte benne Gerő Ernő 1956. október 23-i rádióbeszédét, amelyben a budapesti tüntetőket ellenforradalmi csőcseléknek nevezte, és szigorú megtorlást helyezett kilátásba.

Tőkés szerint mindkét esetben a megfélemlítés szándéka végül visszájára fordult. A magyar fővárosban a rádió épületénél eldördülő lövések is hozzájárultak a forradalom kitöréséhez, Romániában pedig több mint három évtizeddel később omlott össze a kommunista diktatúra.

A forradalom erkölcsi jelentőségét méltatva Ravasz László református püspök 1956-os rádióbeszédét is felidézte, amelyben az egyház nevében tisztelgett a nemzeti felkelés hősei, a diákok, munkások, katonák, férfiak és nők előtt. Tőkés úgy fogalmazott, a szabadságért életüket kockáztató magyarok és erdélyi fiatalok kiállása a nemzeti becsület megmentését is jelentette.

A beszéd másik hangsúlyos eleme a jelenkori magyarság helyzetének értékelése volt. Kifejtette, hogy a kommunista diktatúrák évtizedei az emberi méltóságot és a nemzeti öntudatot egyaránt megtépázták, ezért az 1956-os szabadságharcosok példája ma is erőforrás lehet. A forradalom öröksége a haza és a szülőföld szeretetét, megbecsülését is magában foglalja.

Ebből kiindulva az erdélyi, partiumi és nagyváradi magyarok elvándorlásának kérdését is szóba hozta. Azt kérdezte, miért mondanának le önként arról a szülőföldről, amelyért az 1956-os forradalmárok akár az életüket is készek voltak feláldozni. Úgy vélte, az anyagi szükség és a külföldi boldogulás ígérete egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a magyar közösség tagjai elhagyják ősi lakóhelyeiket, és idegen országokban vállaljanak munkát.

Tőkés ugyanakkor óva intett attól, hogy az évforduló üzenetét pártpolitikai érdekek szolgálatába állítsák. Hangsúlyozta, hogy a szabadságharcosok áldozata kötelezettséget ró a jelen nemzedékére is: meg kell őrizni az általuk kivívott szabadságot, és ki kell állni a nemzeti önazonosságért. Bírálta az általa kommunista visszarendeződésnek és álliberalizmusnak nevezett folyamatokat, és arra szólított fel, hogy a magyarság ne mondjon le a történelmi küzdelmek során kivívott értékeiről.

Beszédét azzal a határozott kijelentéssel zárta, hogy „Nem engedhetünk a 48-ból, nem engedhetünk az 56-ból, sem a 89-ből”.

Az ünnepi szónoklatot koszorúzás követte, majd a résztvevők közösen elénekelték a Himnuszt, tisztelegve az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt.