Mircea Mălan megyei tanácselnök arról számolt be, hogy tavaly 46 fejlesztési projektben volt valamilyen formában érintett az általa vezetett intézmény, melyek értéke meghaladta a hárommilliárd lejt. A megyei tanácsnál pedig jelenleg 99 állás van, melyek közül 83 van betöltve, magyarázta. Arra hívta fel ezután a figyelmet, hogy
Egyebek mellett elhangzott, hogy átadták a metropolisz-körgyűrű második szelvényét, mely összeköti Fugyivásárhelyt Váradszentmártonnal. Szintén elkészült a bihari körgyűrű, és a közeljövőben felavatják a Hegyközpályi–Bihar összekötő utat. Használatba lett adva a fugyivásárhelyi felüljáró, és
Meghirdették a Pádis és Ponor-Ék közti út tenderét, dolgoztak a nagyváradi északi körgyűrű hatástanulmányán, és versenytárgyalást írtak ki vasútvillamos-szerelvények vásárlására. Korszerűsítették a megyei könyvtárat, zajlik a Gyermek- és Társadalomvédelmi Főigazgatóság (DGASPC) három épületének és a diófási kórháznak a renoválása, és az utolsó üteméhez érkezett a megyei tanács leendő székhelyének a modernizálása. Ugyanakkor elkezdődött egy turisztikai fejlesztési stratégiának az elkészítése is, és hangsúlyt fektettek a köztisztaságra, fejtette ki Mircea Mălan.
Horea Abrudan, a megyei tanács alelnöke jelezte, hogy a 868 millió lejes költségvetés 54 százalékát (470 millió lejt) fejlesztésekre fordították, a 46 százalékát a működési kiadások tették ki. Kiemelte, hogy semmilyen hitelt sem vett fel a múlt esztendőben a megyei önkormányzat, és kulturális jellegű projekteket is megvalósított.







