Továbbra is rejtély, hogy hova költöztetik a nagyváradi állatkertet
Továbbra is rejtély, hogy hova költöztetik a nagyváradi állatkertet

Fotó: Alexandru Nițescu

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A nagyürögdi helyszín a repülőtér közelsége miatt „kútba esett”, ezért más megoldást próbál találni a Nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. (ADP). Liviu Andrica vezérigazgató azt sem bánná, ha majd a kutyamenhelyet is a zoo mellé költöztetnék.

Évértékelő sajtótájékoztatót tartott február 26-án, csütörtök délben a Nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. (ADP) vezérigazgatója, Liviu Andrica. A beszámolójában a nagyváradi állatkert helyzetéről is szó esett, melyet az APD működtet. Az új labdarúgó-stadion várható építése miatt ugyanis már évek óta téma, hogy hová költöztetik a zoót. Korábban Váradszentmárton és Hegyközszáldobágy is felmerült lehetséges helyszínként, az utóbbi időben azonban inkább Nagyürögdöt (Nojorid) emlegették.

Idézet
Tavaly kidolgoztunk egy hatástanulmányt, mely a vadasparknak a Nagyürögdre való költöztetésére vonatkozott, de ebből végül valószínűleg nem lesz semmi a repülőtér közelsége miatt. Úgyhogy jelenleg várakozó állásponton vagyunk, új helyszínt kell beazonosítanunk, ahol aztán tervezhetjük a jövőt. Én azt sem bánnám, ha a Grivei utcai kutyamenhely is majd e mellé költözne

– fogalmazott Andrica. Megjegyezte:

legszívesebben egy olyan erdei környezetben képzelné el a váradi zoót, mint az, amelyik a 42 hektáron elterülő marosvásárhelyi állatkertnek biztosít otthont.

A párhuzam nem véletlen, hiszen ott körülbelül 800 állat él, több mint 150 helyi és egzotikus fajt képviselve, míg nálunk 153 faj 750 egyede, magyarázta az ADP vezetője.

Elhangzott az is, hogy tavaly 126.710 érdeklődőt vonzott a nagyváradi állatkert. Közel 60 állat-örökbefogadást regisztráltak. Az állomány három kenguruval gyarapodott, melyek Magyarországról kerültek ide, és egy kolozsvári látogató két görényt ajándékozott. Ugyanakkor természetes szaporulatoknak is lehetett örvendeni.

Állatmenhely
A Grivei utcai menhelyre 940 kutyát vittek be Várad területéről, illetve Bihar megyéből, amelyek közül 483 örökbe lett fogadva, vagy jelentkezett értük a gazdájuk. Karbantartási munkálatokat végeztek a telepen, és 231 kis és közepes méretű állattetemet szállítottak el: 54-et az utcákról és 177-et háztartásokból. Ezeknek a szolgáltatásoknak az elvégzése, valamint a menhely üzemeltetése havonta közel 110 ezer lejt kiadást jelentett a múlt esztendőben az ADP-nek, tudtuk még meg.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben