Folytatódik a Bihar megyében található Jád-völgyi víztározó korszerűsítése és biztonságosabbá tétele: a Pásztor Sándor által vezetett Körösök Vízügyi Igazgatóság egy úgynevezett „log boom” típusú terelőfalat és ökológiai szigeteket helyezett ki, melyek premiernek számítanak az intézmény kezelésében levő tározók történetében.
Terelőfalakat vagy úszó gátakat folyókra vagy tavakra helyeznek a felszínen sodródó uszadék, olajszennyeződés vagy fadarabok megfékezésére, összegyűjtésére, a beruházás tehát védi a vízügyi infrastruktúrát, ugyanakkor hozzájárul a víz minőségének jobbításához és a víztározó biológiai sokszínűségének fenntartásához hosszú távon.
A Jád-völgyi víztározó úszó gátját egy román cég, a Valrom Industrie gyártotta, az egész rendszert pedig a CSR Nest Egyesület szerelte fel, a SOCOT fővállalkozóval kötött kivitelezési szerződés alapján.

Fotó: Körösök Vízügyi Igazgatóság
Szintén innovációnak számítanak a térségünkben az úszó szigetek is, melyek hat modulból állnak 150 négyzetméteren.

Fotó: Körösök Vízügyi Igazgatóság
A szigetek össze vannak kötve és lehorgonyozva a tó fenekére egy olyan rendszer segítségével, mely lehetővé teszi, hogy emelkedjenek és süllyedjenek. Közben épül a hallépcső is, és fokozatosan töltik fel vízzel a gátat, jelenleg 15 százaléknál tartanak.

Fotó: Körösök Vízügyi Igazgatóság
A munkálatok 2025 májusában kezdődtek el, a létesítmény digitalizálását is magába foglaló modernizálás a zöld technológiák felhasználásával történt.
Idén májusig megjavították a gát megsérült részeit, speciális fóliát használták a szivárgások megakadályozására. Korszerűsítették a vezérlő- és riasztórendszereket, beleértve egy utolsó generációs SCADA-rendszer telepítését is.
A finanszírozást az országos helyreállítási alapból biztosították, és ennek keretében az egyedüli ilyen típusú beruházás volt az országban. Értéke bruttó 206,6 millió lej, melyből a vissza nem térítendő európai uniós támogatás nettó 144,7 millió lej volt.

Fotó: Körösök Vízügyi Igazgatóság

