Bihari Napló
Van még néhány bölcsődei hely
Még hatvan bölcsődei helyre jelentkezhetnek a várólistán maradt gyermekek szülei, közölte a Nagyváradi Szociális Ellátási Igazgatóság.

P. Nagy Noémi

Közzétették a nagyváradi bölcsődei helyekre felvett, valamint a várólistára került gyermekek végleges listáját, ezeket a Nagyváradi Szociális Ellátási Igazgatóság (DASO) honlapján lehet megtekinteni. Idén is sokkal több gyermek beiratkozását kérelmezték a váradi bölcsődékbe, mint ahány férőhely van. A végleges listák közzététele után is rengeteg gyermek maradt várólistán, ezért a váradi önkormányzat újratárgyalta a Bumbacului utca 24. szám alatt működő 13. számú bölcsődének helyet adó ingatlan bérleti szerződését. A szerződést sikerült meghosszabbítani még egy évre az ingatlan tulajdonosával, az erről szóló határozatot a Nagyváradi Helyi Tanács is jóváhagyta legutóbbi ülésén. Az új helyzet ismeretében az igazgatóság tájékoztatja azokat a szülőket, akiknek gyermekei várólistán maradtak, hogy augusztus 5-ig kérvényezhetik a felvételt az említett bölcsődébe a szabad helyek számától függően. A kérvényeket személyesen a DASO székhelyén (a Teleki/Primăriei utca 42. szám alatt), vagy e-mailben (contact@daso-oradea.ro) lehet benyújtani. A közleményből kiderül, hogy a bölcsődében 60 férőhely van. Amennyiben a kérvények száma meghaladja majd a rendelkezésre álló helyek számát, a bejutási sorrendet az eredetileg elért pontszám csökkenő sorrendjében állapítják meg. „Köszönöm a bölcsődének helyet adó ingatlan tulajdonosának, hogy még egy évre meghosszabbíthattuk a bérleti szerződést, így nem kellett bezárjuk a bölcsődét. Továbbra is foglalkozunk a várólistán maradt gyermekek helyzetével, köszönjük a szülők megértését és türelmét” – nyilatkozta Arina Moș alpolgármester.

Gondban a szülők

A beiratkozási időszakban igen gyakori téma volt az anyukák körében a bölcsődék kérdése. Sokan csalódottak voltak, mikor közölték az első listákat, hiszen rengeteg gyermek nem jutott helyhez. A DASO közleményben tudatta, hogy összesen 791 igénylés érkezett az igazgatósághoz, és első körben 469 gyermeket vettek fel a szabad helyekre, a többi gyermek, tehát több mint háromszáz várólistára került. Ők reménykedhettek abban, hogy valaki a listán visszamondja a jelentkezést, ilyen eset viszont alig történt, a végleges listák alapján a tizennégy bölcsődében csupán négy. Az anyukák a közösségi oldalakon, különböző csoportokban osztották meg aggodalmaikat, választ keresve erre a problémára. Sokan a magánbölcsődék ötletét fontolgatják, ezek viszont lényegesen többe kerülnek az államiaknál, de szép számmal akadt olyan anyuka is, aki inkább otthon maradna még egy évig a gyermekével, hiszen jövedelmének nagy részét felemésztené, ha például gyermekfelvigyázót alkalmazna.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben