– mondta az építész. Emlékeztetett arra, hogy az 1598-as sikertelen török ostrom kapcsán készült két vázlatrajz az ostromról és a várról. Az egyikből Georg Hoefnagel később metszetváltozatot készített, és azon nagyon jól látszik, hogy a két védőgyűrűs középkori vár még teljesen megvan. A régi falak csak mintegy 80–90 centiméter vastagságúak voltak, amelyek a 16. századra megváltozott haditechnika miatt már nem tudtak volna ellenállni egy komoly tüzérségi támadásnak, ezért a 17. század elejétől fokozatosan elbontották azokat.

A Királyfia-bástya a 16. század második felére főleg itáliai és németalföldi területeken elterjedt védelmi rendszerekhez illő elem: úgynevezett újolasz rendszerű fülesbástya, amelynek sajátossága az, hogy a homlokzatának a két végén van két fül, ezek védelmébe két kazamatát állítottak az ágyúknak, illetve mozsárágyúknak, és nagyobb kaliberű puskáknak. A Királyfia-bástyában a délnyugati kazamata jobban konzerválódott, a keleti kazamata falainak egy része hiányzik, így ez ma már egyetlen teret alkot magával a bástyával. Eredetileg ugyanis a kapukon át csak a kazamatákba lehetett bejutni, magába a bástyába nem. A délnyugati kazamata csonka bejárati boltozata a kivitelezés során leomlott, azt hitelesen rekonstruálták. Mindkét kazamatának volt egy boltozott gangja – itt tarthatták a lőszert – és egy nyitott udvara. A keleti kazamatában két kisebb kilövőnyílás, a nyugati kazamatában pedig egy nagy ágyúnyílás maradt meg, ahonnan pásztázták azokat, akik a szomszéd bástyát és a köztes kötőgátat (curtinát) ostromolták. A bástyában árkádok tartják a széles gyilokfolyosót, amelyen annak idején az ágyúkat mozgatták.

Így próbálták bevenni a várat

Az egész bástyaszerkezet a talpánál 3,5–4 méter vastag, ehhez adódik a gyilokjárónak az árkádrendszere meg a pillérei, amelyek egyik szerepe a közlekedéssel és a védőtűzzel függ össze, a másik, hogy aláaknázás vagy ágyútűz esetén csak kis, lokális károkat lehessen okozni.

– mondja Emődi Tamás.

Támadáskor a törökök ostromfolyosókat eszkábáltak földből, rönkökből és más védelmet nyújtó anyagokból, és nekivezették a vár különböző pontjainak. Elkezdtek beletörni a falazatba, minél mélyebbre, majd puskaport helyeztek el, és azt megpróbálták kívülről meggyújtani. Egy-egy ilyen robbanás komoly rést is üthetett a falakon. Egy ilyen aknalyuk meg is maradt a keleti várfalban. Mindenesetre 1598-ban sikerült megvédeni a várat. Az erőviszonyokat tekintetbe véve ez legalább annyira hősies tett volt, mint az egri vár megvédése, mondja Emődi Tamás. Ám hogy mégsem került be annyira a köztudatba, annak egyik oka az, hogy nem volt egy Gárdonyi Géza, aki megírja, másrészt pedig az 1660-as sikeres török ostrom után a városi levéltár nagy része elpusztult, ezért kevesebb információval rendelkezünk az ostromról.

A 16. század második felétől kezdve a korábbi, középkori püspökvár épületeit és a székesegyházat fokozatosan elbontották, és építőanyagát – köztük számtalan faragványt – beépítették a bástyák falaiba. Ezek közül két szobortorzó a legjelentősebb, az egyiket közülük egyelőre benne is hagyták a falban, így az in situ megtekinthető.

A szakember hangsúlyozta, hogy jelentős számú faragványt váltottak ki a falakból és a földtöltésből, melyek közül sok tucatnyi kifejezetten értékes: vannak köztük gótikus és reneszánsz épületplasztikai elemek, sírkövek és feliratos keretkövek is, kiegészítve ezzel az elmúlt 10–15 évben a teljes vár területén előkerült gazdag leletanyagot.

A Körösvidéki Múzeum az ország egyik legnagyobb múzeuma, és valahogy mégsem jutott hely benne a középkori lapidáriumnak, ezért kérdés, hogy mi lesz a most feltárt értékes kövekkel.

– jegyezte meg Emődi Tamás.

Ahol visszalépünk a középkorba

A mostani feltárás egyik legérdekesebb része a koraújkori vár két kazamatája közötti tér, „ahol tulajdonképpen visszalépünk a középkorba” – mondja Emődi Tamás. A bástyát ugyanis úgy építették meg, hogy belevágtak a középkori püspökvár kőfalába, és az építményt ehhez illesztették hozzá. A mostani ásatások során először találtak felmenő falazatot a középkori püspökvárból. A két kazamata között, a várfal mögött megmaradt egy helyiség a középkori palotából, nagyon szépen látszik az emeleti falába vágott ablaka, mellvédje és a két oldalsó, kőből készült kerete. Az itt található falmaradványok akár XIV–XV. századiak is lehetnek, s az említett helyiség is még a bástyaépítés előtti korszakból maradt meg – mondja Emődi.

– fogalmazott Emődi Tamás, hozzátéve, hogy nagy valószínűséggel maga Izabella királyné is kinézhetett ezen az ablakon. 1558-ban ugyanis már nem működött püspöki székhely a várban, és az ez évi országgyűlés a váradi várat szánta Szapolyai János özvegye, Jagelló Izabella és fia, János Zsigmond számára lakóhelyül. Ekkor, az 1550-es évek végén kezdték a püspöki palota átépítését világi, fejedelmi rezidenciává. A bástya nevének eredetét János Zsigmondhoz, a „király (Szapolyai János) fiához” kötik. Ezt az első bástyát is tulajdonképpen azért kezdték el itt felépíteni, hogy az ostromnak legjobban kitett, a várfalba illeszkedő palotát megvédje.