Bihari Napló
Véget ért a nagyváradi vár felújításának harmadik szakasza
A váradi vár lassú megújulásának újabb szakasza ért véget azzal, hogy elkészült a Bethlen bástya, valamint az észak-nyugati falnak a felújítása.

BN-összeállítás

Az európai uniós projekt 2022. május 30-án zárult le, a beruházás értéke 13.694.484 lej volt áfával együtt, a pénz 98 százaléka vissza nem térítendő támogatásként érkezett. Az évek során három szakaszban, négy finanszírozási szerződés alapján történt meg a váradi vár felújítása, az erre a célra kötött szerződések összértéke 105.655.629 lej volt. „A négyből három szerződést a Regionális Operatív Program, egyet pedig a Magyarország-Románia Határon Átívelő Együttműködési Program keretében kötöttek meg. „Lépésről lépésre igyekszünk az egész várat felújítani. Jelenleg készítjük elő a negyedik finanszírozási etapot a Királyfia bástya felújítására, melyet az Országos Helyreállítási Tervhez fogunk benyújtani” – idézi a polgármesteri hivatal közleménye Mihaela Neagnak, a polgármesteri hivatal nemzetközi finanszírozású projektek menedzsmentigazgatósága ügyvezető igazgatójának a szavait. 

Forrás: PMO

A most befejeződött projekt során megújult az Aranyos bástya és a Csonka bástya közötti várfal-szakasz, a Csonka bástya egy része, a Bethlen bástya, valamint az e két bástya közötti falszakasz, továbbá korszerűsítették a vár F. épületét, amelyben egy konferenciatermet is kialakítottak, az alagsorban pedig a mellékhelyiségek kaptak helyet. A közlemény emlékeztet arra, hogy a nagyváradi önkormányzat a 90-es évek végén vette át a váradi várat. A bástyák állapota közepesnek volt mondható, komoly szerkezeti problémák nem voltak velük, mégis komplex munkálatokat kellett elvégezni ahhoz, hogy ezek az építmények ellássák az újonnan nekik kölcsönzött funkciókat.

Forrás: PMO
Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben