Bihari Napló
Visszatér a középkorba Nagyvárad a hétvégén
Két év kihagyás után ismét megszervezik a váradi várban és a vársáncban a Középkori Fesztivált, melynek keretében lovagi torna Európa-bajnokságot is tartanak.

Pap István

A korhűség a legalapvetőbb jellemzője a Középkori Fesztiválnak, melyet július 1–3. között rendeznek meg a váradi várban, valamint a vársáncban. A nemzetközi eseményen hét országból körülbelül 350 résztvevő lesz jelen, köztük lovagok, íjászok, trubadúrok, kézművesek, muzsikusok stb. 

Az eseményt a Visit Oradea és a Deus Vult Egyesület szervezi. A fesztivált beharangozó tegnapi sajtótájékoztatón a Deus Vult képviselője, Bogdan Daraban elmondta, hogy a rendezvényen minden korhű lesz: a vársáncban középkori tábort állítanak fel, és minden résztvevő ott fog lakni három napig, a sátrak, a ruházat, a fegyverzet, muzsika, de még az ételek és az evőeszközök is korhűek lesznek. „Ez élő történelem – living history lesz, és nem lesz látható cigaretta, mobiltelefon, műanyag tányér” – fogalmazott a szervező. 

Lovagi torna

A fesztivál keretében szervezik meg a Lovagi Torna Európa Bajnokságot, melyen három francia és egy norvég lovag három napon át fog bajvívni, míg végül kiderül, ki lesz az idei győztes. A lovagi torna a fesztivál leglátványosabb és legizgalmasabb eseménye lesz. A tegnapi sajtótájékoztatón részt vevő egyik lovag, a francia Michael Sade hangsúlyozta, hogy ez nem imitáció, hanem tényleges – full kontakt – harc lesz, melyet kemény, fából készült lándzsákkal fognak megvívni, ugyanakkor a lovagok fegyverhordozói is megküzdenek majd egymással. A lovagok három lándzsát kapnak, és aszerint, hogy hol találják el az ellenfelet, pontokban részesülnek, és a harmadik nap végén derül ki az, hogy ki gyűjtötte a legtöbb pontot. A lovagi torna kemény és veszélyes sport, hangsúlyozta Sade, de szerencsére a bajvívókat a 42–48 kilogramm közötti súlyú páncélzat fogja védeni. „Lovagi tornát nem mindenhol szerveznek, ilyet csak pár országban tartanak. Ez egy kemény és előkelő sport, amit érdemes megnézni” – mondta Arany János, aki a Deus Vult Egyesület tagjaként szintén az egyik szervezője ennek az eseménynek.

A múlt megidézése

A fesztiválon lesz általános csata is, a résztvevőket két csoportra osztják és lejátszanak egy autentikus középkori viadalt, amelyben a küzdelem addig tart, amíg csak egyetlen ember marad talpon. Az eseménysorozat egyik különlegessége lesz a középkori sakk, amelyben a figurák élő személyek lesznek, akiket felállítanak a sakktáblára, és amikor ütésre kerül sor, az élő figurák bajvívással játsszák majd el az ütést. Lesznek továbbá lovas- és íjászbemutatók, kardvívás, szekerceharc is. A fesztiválon középkori kézműves tábort és középkori piacot is kialakítanak, az érdeklődők élőben tapasztalhatják majd meg azt, hogyan éltek és dolgoztak az emberek a 12–15. századokban, ugyanis a vársáncban e három századot felölelő felszereléseket és fegyvereket mutatnak majd be. A különböző évszázadok táborait a vársánc különböző pontjain állítják majd fel, hogy elkülönítsék egymástól a korszakokat. A középkori piac is a vársáncban lesz, míg a kézművesek a fejedelmi udvarban kapnak helyet. Az eseménysorozatot csütörtökön este sisakbemutatóval fogják felvezetni. A résztvevők a várból indulnak este fél nyolckor és fél óra múlva érnek a főtérre a legkülönbözőbb sisakokkal a fejükön. A várba kilátogatókat tizennyolc ételkocsi, kávé-, italstandok fogják várni, és lesz gyerekrészleg is, a napi történéseket minden este koncert zárja.

Program

A nagyváradi Középkori Fesztivál részletes programja a következő: június 30., csütörtök, 20 óra, Szent László tér – sisakbemutató, a lovagok és a csapatok felvonulása. Július 1. péntek, 11 óra – lovas kardvívás; 13.20 óra – nomád játékok, megnyitó; 15.20 óra – középkori sakk; 17.20 óra – vadászati játékok; 18.20 óra – nagy csata; 19.20 óra – a Peregrinii együttes koncertje; 20.20 óra – lovagi torna; 21.15 óra – Hara-koncert; 21.20 óra – full kontakt fegyveres viadal; 22.20 – tűzzsonglőrködés. Július 2., szombat, 10 óra – hagyományos íjászverseny; 12 óra – vadászati játékok; 14 óra – nomád játékok; 15 óra – lovagi torna; 16 óra – közelharc; 17 óra – nagy csata; 18 óra – nomád játékok; 19 óra – Hollóének-koncert; 20 óra – lovagi torna; 21 óra – Alexandra Usurelu koncert; 21.15 óra – középkori sakk; 22 óra – tűzzsonglőrködés. Július 3., vasárnap, 10 óra – full kontakt fegyveres viadal; 12 óra – a fegyverhordozók bajvívása; 13 óra – középkori sakk; 14 óra – nomád játékok; 15 óra – vadászati játékok; 16 óra – nagy csata; 17 óra – Peregrinii koncert; 18 óra – lovagi torna, döntő; 19 óra – záróceremónia; 20 óra – Bosquito koncert. A csütörtöki sisakbemutatót és felvonulást leszámítva minden esemény a váradi várban és a vársáncban lesz.

Forrás: Alexandru Nițescu
Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben