Ciucur Losonczi Antonius
Elméletileg vízkeresztkor kezdődnek a házszentelések, de a gyakorlatban vannak települések, régiók, városrészek, ahol már karácsony után, illetve az új év első napjaiban. A szenteltvíz az új élet, a megújulás szimbóluma, az új lehetőségek és a remény jelképe. Vízzel hinti meg a pap a lakásokat, s egyúttal a karácsonyi örömhírt is elviszi a családokhoz. Együtt imádkoznak, Isten áldását kérve az új esztendőre. Az ajtófélfára általában ilyenkor felkerül a kereszt jele, az évszám és a három betű: C, M, B, ami egyik értelmezés szerint a három napkeleti bölcs latin nevének kezdőbetűi (Caspar, Melchior, Balthasar), másik magyarázat alapján pedig az áldás latin szövegére utal: Christus Mansionem Benedicat! (Krisztus áldja meg ezt a hajlékot!).
A szertartás rövid, tartalmaz egy felvezető könyörgést, egy imádságot, Miatyánkot, Üdvözlégyet vagy Hiszekegyet. A ház nagyságától is függ a hossza, hogy hány szobát kell bejárni, majd, ha van rá idő, a vendégek leülnek egy kicsit beszélgetni a házigazdákkal. Régebben krétával írták fel az ajtó fölé a C, M, B kezdőbetűket, valamint az évszámot és egy mottóul szolgáló szentírási idézetet is, manapság inkább matricákat készítenek és ragasztanak az ajtófélfákra.
„Karácsonyi esemény a házszentelés is, hiszen megünnepeljük Jézus születését, és ez akkora öröm, hogy továbbadjuk. Vízkeresztkor a bölcsek vagy háromkirályok látogatásában maga a betlehemi éjszaka szinte végtelenre tágul. Ezek az idegen emberek, akik messze földről érkeznek Máriához és Józsefhez, úgymond a távolság közelségét hirdetik. Amikor elmegyünk lakásról lakásra, családtól családhoz házat szentelni, ebben benne van tehát a karácsonyi üzenet továbbadása, az örömhír kitágítása, illetve a távolból a közelbe hozása is. S persze benne van ezeknek a családoknak, az életeknek a megáldása, ugyanakkor a találkozás öröme is, a szemtől szembe levésnek a megélése, ami szintén nagy ajándék számunkra” – magyarázta Pék Sándor székesegyházi esperes-plébános. Hozzátette: a régi paraszti kultúrákban ilyenkor az asztalra egy fehér terítőt tettek, gyertyát gyújtottak és egy olyan pohárba állították, melybe vagy kukoricát vagy pedig búzát helyeztek. Ezzel az egyszerű gesztussal tulajdonképpen egész évi munkájukat, fáradozásukat is megáldatták. Napjainkban is ez történik valójában, még ha más formában is, hiszen az emberek nemcsak ott laknak a tömbházlakásokban, hanem ez az a hely is, ahol az ő szolgálatuk, munkavégzésük összeér a pihenésükkel, a családi, intim szférájukkal. Ott vannak a tárgyaik, s ott élik meg az örömeiket és a bánataikat is, s így válik teljessé a házszentelés.
Szerda délelőtt egy üzletbe és két lakásba kísértük el Pék Sándor atyát és Oláh Gabriella kántort. „Minket lelkileg megnyugtat a boltunknak és a lakásunknak a megszentelése, azt gondoljuk, hogy ezáltal nem érheti kár az üzletünket” – nyilatkozta portálunknak Vojtek Tibor és Mónika. „Fontos számunkra a házszentelés, mert azt akarjuk, hogy tiszta, szentelt otthonban éljünk, ezért hagyomány nálunk a szertartás” – válaszolta érdeklődésünkre Borsi Attila.
