Bihari Napló
Zajlik a színes mosolyok tábora
Nemzetközi festészeti tábor zajlik Feketeerdőn, melynek célja az ukrajnai és romániai gyermekek támogatása a művészetterápián keresztül.

BN-összeállítás

Több ukrajnai gyermek vesz részt egy nemzetközi festészeti és művészetterápiás táborban, ami a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a nagyváradi Páli Szent Vince Társaság, a Zöld Berek (Cătunul Verde) Egyesület, valamint a váradi vincés nővérek szervezésében zajlik a Bihar megyei Feketeerdőn augusztus 29. és szeptember 2. között. A színes mosolyok tábora elnevezésű esemény művészetterápiás jellegének köszönhetően a rajzoláson és festészeten keresztül segíti a résztvevő gyermekeket és fiatalokat, hogy feldolgozzák a háborúval kapcsolatos érzelmeiket, valamint a tudatos jelenlétre, az érzelemszabályozásra, a kapcsolati hatékonyságra és a gondolkodás képességének fejlesztésére sarkallja őket. A foglalkozásokat az elismert magyarországi festő- és fotóművész, Csongrádi Márta vezeti. 

A táborban összesen húsz 11-18 év közötti gyermek vesz részt Ukrajnából és Romániából. „A festészeti órák mellett a résztvevők művészetterápiás módszerekkel, valamint specifikus játékokkal és gyakorlatokkal tanulják meg, hogyan birkózzanak meg ezzel a nehéz időszakkal, emellett kirándulásokat is szervezünk nekik” – áll a szervezők közleményében. A tábort is megszervező egyesületek már a háború kitörésekor összefogtak, hogy széles körű adománygyűjtéssel segítsenek hosszú távon a háborús menekülteken: élelmiszer, tisztítószer, takaró és gyógyszer szállítmányokat juttattak el Ukrajnába, támogatták a Nagyváradra érkező menekülteket és gyermekeiket, most pedig a gyermekeknek és fiataloknak abban segítenek, hogy fel tudják dolgozni a háborús eseményekkel kapcsolatos érzelmeket. A tábor megvalósításához a fentebb említett egyesületeken kívül a Bihar Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, a portugál AMI – Assistencia Medica Internacional szervezet, a nagyváradi Élelmiszerbank, a Comunitas Alapítvány és a szentjobbi Szent István Caritas Alapítvány is hozzájárult. 

 

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben