Tóth Gábor
Joseph Haydn A megváltó utolsó hét szava a keresztfán c. alkotásának vonósnégyes-változata hangzott el április 10-én, virágvasárnap 19 órakor a nagyváradi római katolikus székesegyházban. Az előadók: Costin Éva, Székely Boglárka, Oláh Gabriella (hegedű), Ichim Beáta (cselló) voltak, a zenéhez fűzött szöveges elmélkedést a szervező püspökség részéről Kovács F. Zsolt kisegítő lelkész, irodaigazgató olvasta.
A nagyhét kezdetével Krisztus szenvedéstörténetét vetítette előre a 290 esztendeje született Joseph Haydn egyedi remekműve a hozzáfűzött szöveges kommentárokkal. Hasonlóképpen volt kitalálva a mostani zenés meditáció, mint ahogyan azt Haydn az eredeti rendelésre komponálta 1786-ban a cádizi Oratorio de la Santa Cuevából kapott felkérésre, tulajdonképpen nagypéntekre, amikoris a pap idézte az evangéliumokból Krisztus utolsó hét szavát (mondatát), ezeket magyarázattal egészítette ki, s mindegyik után az azonos című Haydn-tétel szólalt meg. Haydn első változata zenekari volt, a vonósnégyes átirat 1787-ben készült el, míg az oratórium verzió 1794-ben. Ami elsőre feltűnő lehet, hogy esetünkben a kvartettbeli brácsa szólamát most hegedű helyettesítette, Oláh Gabriella székesegyházi kántor játékában, aki egyben néhány szóban bevezette a közönség számára az alkalmat, mint ráhangolódási lehetőséget a nagyhétre, hogy Krisztushoz közelebb kerülhessünk.
Elhangzott az indító tétel, majd sorra következett Krisztus hét szava, annak egy-egy kommentárjával és odaillő Haydn-tételével, végül a Jézus halálát követő földrengés zenei jelenete és a konkluzív zárszó. Jézus utolsó hét szava történési sorrendbe fűzött válogatás a négy evangéliumból, Lukács és János három-három különböző megszólalást említ, Máté és Márk ugyanazt az egyet. Ezek sorrendben: (1) „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23, 34), (2) „Bizony mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23, 43), (3) „Asszony, íme, a te fiad. Íme, a te anyád!” (Jn 19, 26–27), (4) „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15, 34; Mt 27, 46), (5) „Szomjazom” (Jn 19, 28), (6) „Bevégeztetett!” (Jn 19, 30), (7) „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23, 46). Krisztus megszólalásainak természetesen sokrétű tartalmi-szerkezeti-(szám)szimbolikai összefüggései is vannak, a sorrend sem mellékes, a testi és lelki kínok, a kívülről befelé irány a közösségtől a végső szenvedésben magára maradó egyén felé, a lentről felfelé pedig a kínokban megtört végső kétségbeeséstől egyben utolsó, legrázósabb földi út az égi hitbizonyosság és teljes önátadás felé. Mindez a maga megrendítő, ugyanakkor végső soron megnyugtató üzenetével, a megváltó mindnyájunk szenvedéseiben osztozik.
A kvartett stabil, kimért, alkalomhoz illő súlyozással játszott, a lelkész tézis-antitézis-szintézis formulákban merész és aktuális üzeneteket fogalmazott meg Krisztus szavait továbbgondolva. Szólt tudatosan elkövetett tetteink következményeiről – „Uram, bocsáss meg, mert sokszor nagyon is tudom, mit cselekszem…” –, a végső elhagyatottságában is másokra gondoló Jézus szeretetörökségéről, de arról is, hogy „még messze nem végeztetett be minden”, amíg szeretetért és megbocsátásért cserébe ennyi kín, üldöztetés, szenvedés a keresztények viszontajándéka szerte a világban. Súlypontként szolgált a középső, a negyedik, „a kételkedés szava”, „ahhoz az Istenhez fohászkodsz, aki nem uralkodik mindig dicsőségesen…” A végső elhagyatottságában is másokra gondoló Jézus (3), „akitől az utolsó pillanatban sem késő kérni a kegyelmet” (2), a szomjúság, ami túl azon, hogy testi kín, „félelemtől, bizonytalanságtól, belső ürességtől” való szenvedés is (5). Az pedig már Haydn zsenialitása, hogy a külső és belső, fizikai és lelki történéseket, feszültségeket és vigasztalásokat, gondolatokat és érzéseket hogyan szövi zenei evangéliummá, egyben amint Isten, az Atya, az Úr bármilyen szövegformában megjelenik, ott az összetartozás hármas számával találkozhatunk pl. az ütembeosztásban is.
Nagyjából száz főnyi hallgatóság vett részt a bensőségesen különleges eseményen.
