A kommunista rendszer berendezkedése után 1950-ben államosították a színházakat, ezt követően merült fel Nagyváradon újra egy nyári színház létesítésének az ötlete. A kommunista hatalom úgy gondolhatta, hogy nemcsak a téli, de a nyári szezonban is kell szórakozást és persze ideológiai útmutatót nyújtani a közönségnek. Az építkezés ötlete 1952 elején merült fel, és az alkalmas helyszínt is megtalálták a kőszínház díszletraktára mögötti szabad telken. Az elképzelést alig néhány hónap alatt meg is valósították az akkori rendszerre egyébként nagyon is jellemző módon. A városi tanácsnak nem volt erre a beruházásra betervezett költségvetése, ezért a nyári színházat önkéntes munkaóra-felajánlásokkal építették meg a város lakói; az építkezéshez szükséges téglát a váradvelencei téglagyár használaton kívüli kéményének lebontásából nyerték, a létesítmény színpadát pedig Várad első nyári színkörének színpaddeszkáiból ácsolták össze.
„Munka közben” – Torday Gross Károly rajza az épülő nyári színházról
Fotó: Színháztörténeti kiadványok
A korabeli sajtótudósítások szerint a város dolgozói nagy lelkesedéssel végezték az önkéntes munkát. A Fáklya 1952. május 31. számában többek között ez olvasható:
„Téglákkal és más építkezési anyagokkal megrakott nagy tehergépkocsik kanyarodnak be a szélesre tárt kapun, a nyüzsgő munkatelepre. Szürke porfelhő száll nyomukban, amint a téglatörmelék között áthajtanak az építkezés színhelyére. Fürge ifjak ugrálnak le és pár pillanat múlva már lepakolják a gépkocsik terhét. A téglát szépen oszlopba rakják, a gerendákat odébb, mert azokra később kerül sor. A színpad alapzatának már részben kiásták a helyét, mintegy másfél méter mély árkot. (…) Az üzemek dolgozói segítségére siettek a színháznak: 51 üzem, köztük intézmények és állami kereskedelmi vállalatok ajánlották fel támogatásukat rövid pár nap alatt. (…) a legértékesebb és legszebb felajánlást azok tették, akik önkéntes munkával biztosítják a színház fölépítését. Több mint 15 ezer önkéntes munkaórát vállaltak eddig az üzemek és intézmények dolgozói. A hídépítésen (a jelenlegi Szent László hídról van szó – szerk. megj.) kívül nem volt még városunkban ilyen építkezés, ahol annyi szorgos kéz foglalatoskodott volna, ahol minden téglát más és más helyez rendeltetési helyére. Nem volt még ilyen épület Váradon, amelynek alapját ezernyi ember ásta önként vállalt munkával. (…) A színház művészei és technikai dolgozói vállalták a legtöbb önkéntes munkaórát. Személyenként 30–50 órát ajánlottak fel. Ezenkívül több előadást tartanak, amelynek tiszta jövedelmét mind a nyári színház építkezésének költségeire fordítják. A múlt napokban jól sikerült bált rendeztek, melynek jövedelmét ugyancsak a nyári színház építkezési alapjába pótolták. Az önkéntes munkába szervezetten kapcsolódtak be. Négy brigádot alakítottak: ifjúsági-, műszaki-, béke- és egy színészbrigádot. Eddig az ifjúsági brigád dolgozott legtöbbet, Cseke Sándor, Mogyoróssy István, Bencze Ferenc és Borsos Barna személyében. Az ifjúsági brigád női tagjai közül Szokolay Zsuzsa tűnt ki. Vajda András és Halasi Gyula kubikos munkát végzett. Kovács Apollónia a téglapucolásnál szorgoskodott, Dukász Anna az előkészítő bizottságban és a végrehajtó bizottságban tevékenykedik, mint képviselő. Simon György és Gulácsy Albert a szén- és téglahordásnál dolgozott.”
A nyári színház megvalósításában elévülhetetlen érdemeket szerzett Molnár János egykori színházigazgató, „de mi színészek is sokat tettünk a nyári színházért” – idézte fel Cseke Sándor legendás váradi színész a nyári színház építésére vonatkozó emlékeit 1995-ben, Péter I. Zoltánnak adott nyilatkozatában. „Még a fákat is mi ültettük” – tette hozzá.
A tervet rohammunkában kellett megvalósítani, ugyanis a több mint kétezer nézőt befogadni képes létesítményt még abban az évben augusztus 23-án, Románia akkori nemzeti ünnepén át kellett adni. Az avatás meg is történt, de meglátszott a sietség, mert alig két év múlva már javításokat kellett végezni. Mindazonáltal a nyári színház hamar közkedvelt helyszínné vált mind a színészek, mind pedig a közönség körében.
Cseke Sándor így emlékezett vissza a már említett cikkben:
(Bihari Napló, 1995. április 8–9., 8. oldal)
A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben folyamatosan használatban volt a nyári színház: operetteket, zenés játékokat adtak elő, koncerteket tartottak ott, de politikai rendezvényeknek is helyet adott. Majd fokozatosan ritkultak a nyári színház rendezvényei, mígnem a 80-as évek végére gyakorlatilag már csak alkalmi díszletraktárként használták a szebb napokat megélt létesítményt.
Fotó: Színháztörténeti kiadványok
A rendszerváltás után, a kilencvenes években rohamos pusztulásnak indult a gazdátlanná vált nyári színház, amelyről ilyen leírást ad már említett, 1995. áprilisi cikkében néhai Péter I. Zoltán kollégánk:
„Igencsak lehangoló látványt nyújt a düledező színpad, a rozsdásodó székállványokon egyetlen műanyag támlát sem látni. A helyi vezetőség számára kiépített »dísztribün« is omladozik, osztozik az egyszerű halandók nézőterének sorsával. A bejárat mellett ócskavastelepet idéző állapot, mindenféle kacat, egykori előadások esőverte díszletmaradványai. Nyoma sincs már a színészek ültette fáknak, helyükbe bokrok sarjadtak. De nem valósult meg az ötvenes évek kedvelt szlogenje sem – a természet leigázása – a nézőtéren, ahol az aszfaltburkolat repedésein karvastagságú bokros ágak meredeznek az ég felé. Az egész elhagyatott szellemváros benyomását kelti már évek óta.”
Az ócskavas- és szeméttelepként éktelenkedő nyári színház 1997-ben
Fotó: Színháztörténeti kiadványok
A közelmúlt és a jelen
A nyári színházat 1993-ban huszonöt évre az állami színház kezelésébe adta a váradi önkormányzat. A színháznak nem volt pénze a helyszín helyrehozatalára, ezért olyan befektetőt próbált oda vonzani, aki megtartotta volna a kulturális tevékenységet. Ilyen vállalkozó nem akadt, viszont bejelentkezett a nyári színházért a Micula-testvérek tulajdonában lévő Transilvania General Import-Export cég, mely azt ígérte, hogy ötcsillagos szállodát épít a helyszínen. A Nagyváradi Helyi Tanács 2003-ban a Szigligeti Színtársulat művészeinek tiltakozása ellenére megszavazta a létesítmény és a terület átadását a cégnek egy egyébként meglehetősen gyanús területcsere keretében.
Fotó: Színháztörténeti kiadványok
Csakhogy az ígéretből semmi nem lett, a nyári színházat lebontották, de semmilyen beruházás nem kezdődött el ott, hacsak nem számítjuk annak azt, hogy a helyszínt leaszfaltozták, és magánparkolót alakítottak ki. Az a kulturális tér sajnos elveszett, de a nagyváradi színházkedvelő közösség azzal vigasztalódott, hogy a váradi vár felújított Csonka-bástyájában nyári színház épült, ami 2011-ben készült el.
Fotó: Ovi D. Pop
Egyfajta elégtételként fogható fel az is, hogy az egykori nyári színház, ma parkoló északi részét a Sonnenfeld-palota és nyomda határolja, amelyben a Szigligeti Színház Stúdióját hozták létre. Most nagyszabású felújítási és bővítési munkálatok zajlanak, és ezek befejeztével remélhetőleg kulturális központ fog ott fog működni, többek között színházi tér is lesz benne.
Dance
