A szerző kritikusan viszonyul a „székelykedés” romantikájához. Könyve, bár „földhözragadt”, mégsem teljesen komor: a komorságot részint a nyelvi humor oldja, másfelől az olyan pozitív karakterek felbukkanása, mint a regény másik kulcsfigurája, a jovialitását a halál árnyékában is megőrző Bíró János, aki még az olyan eltévelyedett lelkeket is képes magához vonzani, mint Anti. Az út végi, elnéptelenedő település, ahol a történet játszódik, nem létezik, a vázolt helyzetek viszont nagyon is valóságosak.

A Collegium Varadinum részéről György Boróka Éva köszöntötte az érdeklődőket, a meghívottal Pál Andrea Bernadett beszélgetett. A könyv fogadtatásával kapcsolatban elhangzott: elsősorban Erdélyben „futott nagyot”, hiszen az itteni realitásról szól.

– magyarázta Zsidó Ferenc.

Az író hangsúlyozta: Székelyföld jó hely, ő is büszke arra, hogy székely, de véleménye szerint egy „nagy maszlag” elhitetni azt, hogy vadromantikus. Lehet, hogy száz éve így volt, de most már teljesen más a világ, nincs tündérkert, fogalmazott Zsidó Ferenc. Hozzátette: talán nem is az ott élő székelyek, hanem inkább az elszármazottak gyártják az ezzel kapcsolatos mítoszokat, de a „lózungok” inkább kerékkötői a fejlődésnek.

– jelentette ki.

Felvetődött az is, hogy a globalizáció mennyire van hatással erre a régióra. „A székely ember későre fogad el dolgokat, de nyitott a világra. Nem zárkózott, csak óvatos. A tradicionális és a modernitás együtt van jelen a mi életünkben, csak az a baj, ha ezt kifelé másként kommunikáljuk”, fejtette ki Zsidó Ferenc.