A nagyváradi Rhédey-kertben 1897. augusztus 15-én eljátszott Elektra című ógörög sorstragédia volt az akkori Magyarország első szabadtéri előadása. Azon a nyáron Leszkay András aradi társulata bérelte a nagyváradi színkört, és az igazgató több előadás női főszerepére Jászai Marit hívta meg.
A művésznő minden fellépését ünnepi vacsora követte. Egy ilyen estén született meg a szabadtéri Elektra gondolata. A pillanatot így elevenítette fel Fehér Dezső 1934-ben a Pesti Hírlapnak adott nyilatkozatában:
„Jászait igazán soha se elégítette ki a színpad primitív kicsinysége. Egy vendégjátéka után a Rózsabokorban vacsorázott művésztársaival és több váradi újságíróval; köztük voltam jó magam is. Egyszerre Jászai Mari lelkesedve megszólalt! – Istenem, Elektrát csak egy görög templom előtt tudnám igazán eljátszani! Nekem, mint fiatal újságírónak, nem volt annyi veszteni valóm. Én csak lelkesedni tudtam akkor még. – Fel fogjuk építeni a görög templomot a Rédhey-kertben, ha a művésznő hajlandó ott az Elektrát eljátszani!
Pillanatkép az Elektra nagyváradi előadásának főpróbájáról
Fotó: Várad, 2019/4
Jászai majd sírva fakadt örömében. De nem hitt a dologban. – Én – folytatta beszédét Fehérn– rögtön végig jártam Várad nminden jobbmódu emberét, s egy napon megírtam Jászainak: Megvan a pénz a görög templomra! Építhetjük! Postafordultával jött a válasz: Csináljátok! Ez lesz életem egyetlen szép produkciója!”
A vállalást tett követte, a váradi újságírók Fehér Dezső irányítása alatt rendezőbizottságot alakítottak, az előadás helyszínéül a platánokkal övezett köröndöt nézték ki, nem messze a Rhédey-mauzóleumtól.
Megkérték ifj. Rimanóczy Kálmánt, hogy Jászai Mari útmutatásai alapján tervezze meg az ókori görög színházakat idéző színpadképet.
„Hatalmas jegenyék alatt helyezkedett el a nézőtér és a színpad – írta a Nagyvárad napilap. – A nagy amfiteátrumszerű két részre osztott nézőtér elfoglalta az egész, úgynevezett köröndöt. A körönd déli oldalán állott a tizenöt és fél méter széles, egy
méter húsz centiméter magas színpad, amelyhez – négy lépcsőfokkal megemelt – felső színpad társult.
A színpadot nyolc méter magas korinthoszi oszlopsor szegélyezte, s az oszlopsort timpanonos tetőszerkezet fogta össze. Oldalt a Pelopidészek királyi palotája, »az aranyban és öldöklésben egyaránt gazdag«.
A két oszlopsorban Szophoklész és Apollón életnagyságú szobrai, Peller Ferenc váradi művész alkotásai. A hatalmas színpadot két »küklopszi« stílusú romfal
határolta, melyeken négy Veszta-láng égett.”
A nagy nap
Az előadás napját augusztus 15-re tűzték ki. Jászai Mari és a férfi főszereplő, az Oresztészt alakító Mihályfi Károly csak két nappal a bemutató előtt, augusztus
13-án este érkeztek meg a városba, ahol Jászai azonnal megtekintette a helyszínt, és el volt ragadtatva a színpadtól.
Az előadás napján ezrével tódultak az emberek a helyszínre, de számos vendég is érkezett, és az újságok képviselőiből is volt egy egész regiment: a legfontosabb pesti és vidéki lapok küldték ki munkatársaikat, de még a francia Illustration és a német Frankfurter Zeitung is elküldte az eseményre magyarországi tudósítóját.
A Pesti Hírlap újságírója így írta le magát az előadást:
„Az egész darabot szünetek nélkül egyfolytában adták s az előadás egy és fél órányi időig tartott. Jászai Mari csodás művészete teljes pompájával ragyogott. Úgy mondják, hogy kilépte előtt a színfalak mögött sírt és félt, hogy trémázott és soha oly meghatottságot nem érzett mint most, amikor látta, hogy ez a nagy érdeklődés ő érette és az ő kedvéért van.
Ám az Isten ege alatt beleélte magát abba a hangulatba, melybe ama régi idők művészét képzelte, s ha egyszer-egyszer föltekintett az ég felé, mely kéken mosolygó, fellegtelen volt, átszellemültség látszott az arcán, a szemeiben, és nagy erejű hangja zokogásában, haragjában és örömében visszhangot vert a sűrű fák között álló épületeken.
Leírni, hogy a hamvveder-jelenet mily gyönyörű volt, külön tanulmány tárgya lehet, de hogy igazán sírt e percekben, azt a közönség is láthatta s vele könnyeztek a nézők közül is sokan. Hatalmas egyénisége itt érvényesült korlátlanul.
Hangjából eltűnt az érdesség, mely a szűk színpadon olykor érződik, s az átszellemültség, hogy most korlátlanul kiterjesztheti erejét, mindvégig bájossá és elragadóvá tette. Találkozása Oresztésszel mint idegennel, majd pedig a megismerési jelenet, olyan aktusok voltak, hogy ezekben most felülmúlta minden eddigi alakításait. (…) A közönség az egész előadást mozdulatlanul és hangtalanul hallgatta végig.”
Jászai Mari Elektra szerepében a Nemzeti Színházban, 1890-ben, a híres hamvveder- jelenetben
Fotó: Világszínház, 2000/3
A magyar Bayreuth
A legnevesebb magyar író, aki a helyszínen végignézte az előadást, kétségkívül Heltai Jenő volt, aki az elementáris erejű eseményről a Magyar Hírlapban közölt tárcacikket Magyar Bayreuth címmel, melyben többek között ezt írta:
„Tegnapelőtt még Nagyváradnak hívták, tegnap már Megalópolisznak nevezték némely görög túlzók és ma már, minden iskolás fiú tudja, hogy a magyar Bayreuth nem más, mint Biharország fővárosa, Megalópolisz-Nagyvárad. Mindez szervesen összefügg Jászai Marival és az Elektra-előadással. Ott a Rédey-kert görög színpadán, az égig érő kulisszák között, fekete, gyászos lepelben állott a búsongó Elektra és beszélt a közönségnek. Ekkor természetesen már vége volt az előadásnak és akkor természetesen még mindenki a helyén ült és várta mi fog történni.
Az egész dolog oly szokatlan, oly ünnepies volt, hogy a közönség szinte érezte: ez nem végződhetik úgy mint más rendes színielőadás, egyszerű tapsolással és hazatéréssel. Maga Jászai Mari is úgy látszik érezte, hogy valamit várnak még tőle: talán megindokolását az egész előadásnak, talán valami magyarázatot, valami ígéretet a jövőre. A közönség telhetetlen, még az amfiteátrumoké is.
A művésznő tehát a gyakori és hosszas tapsok okozta izgatottságában, meghatottságában beszélt Nagyvárad lelkes közönségéhez. És fölvetette a magyar Bayreuth eszméjét, hogy Nagyvárad legyen a magyar színészet különös, érdekes és ünnepies eseményeinek a színhelye. Ah! Micsoda tapsvihar tört ki erre!”
A diadalmenet
Az ünneplés sehogy sem akart véget érni. A Közérdek című hetilap tudósítója így láttatta a történteket:
„A közönség egy része a hírlapírók gárdája, a hevesvérű ifjúság ezután sem tágított, bevárta míg Jászai némileg kipiheni magát (...), hogy kocsira üljön, a férfiak kalap lengetve, a nők zsebkendőiket rázva, még mindig a bűvölet hatása alatt körülrajongták. Ezért fogdosták, ruháját csókolták. A kocsi nehezen megindult a nehézkes kavicsos úton, a tömeg nőttön-nőtt, míg végre a közönség a Kert utca közepén, megragadta és kifogta a lovakat s a szózat éneklése mellett vonta a művésznő kocsiját a Szent-László téren át a szállodáig, hol Jászai egy gyors ugrással kipattant a kocsiból s eltűnt a szálloda folyosói közt, szerénysége nem engedvén tovább e zajos, fékevesztett ünnepeltetést.
Igen ám, de a művészete által úgyszólván megrészegített közönség nem tágított, ablaka alatt csoportosult, követelte megjelenését s tovább énekelte a szózatot. Végre kihajolt Jászai az ablakon, örömtől reszkető hangon megköszönte az óriási ovációt, kérte a közönséget, nézze el fogyatkozásait, szeresse a hazát, a magyar művészetet és áldást kívánt N.-Várad lelkes, műpártoló közönségére.”
Este bankettet tartottak, ahol Jászai Mari átvette a nagyváradi nők ezüst koszorúját. Az előadás bevételének nagy részét A Vidéki Újságírók Országos Szövetségének adták át, egy másik részét, valamint Jászai Mari is a saját gázsiját a kolozsvári Mátyás-szobor megvalósítására ajánlotta fel.
Az előadás jelentősége A nagyváradi kísérletnek, Európa egyik első szabadtéri előadásának sajnos nem lett folytatása, és a magyar Bayreuth sem valósult meg, de így is színháztörténeti jelentőségű esemény volt,mert, mint azt Kelemen István színháztörténész megfogalmazta, a színpadi kifejezésmódok új dimenzióit kereste. És ebben a megvalósításban csak a kisebbik jelentőségű mozzanat az, hogy az előadás szabadtéren zajlott, a fő érdeme ennek és az ehhez hasonló színpadi alkotásoknak az volt, hogy „megkísérelték egy régi színháztörténeti korszak színpadát, jelzésrendszerét és stílusát megszólaltatni. Ezek a kísérletek ugyanakkor egy-egy lépést is jelentettek a modern színpadi irányzatok kibontakoztatása felé, mert mindenik felfedezett valami ősi törvényszerűséget, aminek a színházak később nagy hasznát vették.”
Dance
