A Leenane szépe Martin McDonagh első színpadi alkotása, amivel „rá is törte az ajtót” a brit színházi világra 1996-ban, a darab keletkezésének az évében, és a szerző azóta is keményen diktálja a tempót a színpadi és filmes világban egyaránt.
A mű egy trilógia első része, ami engem nemcsak emiatt emlékeztet Székely Csaba Bánya-trilógiájára, hanem főként azért, mert mindkét műcsoport egy elhagyatott, a világ háta mögötti kisközösségben élő személyek nyomorát mutatja be keserű humorral. A Bánya-trilógia az erdélyi rögvalóságra fókuszál, a Leenane szépében pedig az ír világ elmaradottsága mutatkozik meg a jellemző társadalmi berögzültségekkel; az ír nacionalizmussal és az írek kisebbrendűségi érzésével az angolokkal és az amerikaiakkal szemben, hogy csak két példát említsek.
De ezek csak jelzésértékű információk a darabban, melyek a helyspecifikumot kölcsönzik neki, hogy a konkrét valóságban beazonosítható földrajzi hely valósághűbb hatást keltsen. A cselekmény azonban lényegében a világ bármely pontján elképzelhető, mert a Leenane szépe alapvetően egy pszichológiai dráma, annak ellenére, hogy fekete komédiaként van aposztrofálva. Csakhogy a közeg, amelyben az események zajlanak, olyan nyomasztó, hogy nehéz – ha egyáltalán lehetséges – nevetni, mert a poénokat is bepiszkítja az emberből áradó testi és lelki mocsok.
Fotó: Pap István
A Leenane szépében a lelki sivárság a fizikai valóságban is megmutatkozik: a szedett-vedett csóróság jellemzi a két nő, az anya, Mag (Tóth Tünde) és lánya, Maureen (Tasnádi-Sáhy Noémi) életterét, az otthon szó természetesen nem megfelelő kifejezés. A rendetlenség és a piszok érzetét kelti a realisztikus szobabelsőt megjelenítő ütött-kopott bútorzat, de az itt élők beszéde, utalásai, gesztusai is: a színpadon éktelenkedő, olykor székként használt vécécsésze, a földre hányt étel, a fürdőkádba öntött vizelet.
Ebben a szellemi-lelki sivárságban a szoba közepén a földre helyezett ócska tévé az egyetlen kapcsolat a külvilághoz, de ez is csak még jobban szítja az ellentétet, mert a két nő vágyai a tévé sugározta illuzórikus világban sem találkoznak. Mag állandóan a híradót várja és azt, hogy nagyobbik lányai küldtek-e neki dalt a Kívánságkosárban, Maureen számára pedig egy szebb élet hangképeit jelentik a tévében felcsendülő ír dalok.
Ebben a négyszereplős kamaradarabban mindenki gyenge jellem: Maureen az anyjával szembeni verbális és gesztusokban megnyilvánuló agresszióval kompenzálja azt, hogy képtelen kitörni kétségbeejtő helyzetéből, ezért minden reményét Patóba (Sebestyén Hunor) veti, aki szintén meglehetősen bizonytalan figura. Pato testvérére, a félnótás Ray-re (Nagy László Zsolt) pedig semmit sem lenne szabad rábízni, de a többiek mégis kénytelenek erre, hiszen a valójában csak a maga világába borult Ray az, aki mintegy ingázik a külvilág, valamint Mag és Maureen zárt világa között. De gyenge ember a lánya fölött diktatórikusan uralkodó Mag is, akinek cselekedeteit a félelem uralja, hogy harmadik lánya is elhagyja, és ő teljesen egyedül marad öregségére.
A jellemgyengeségeknek ez a hálója, a kilátástalanság érzete szintén a Bánya-trilógiához teszi hasonlatossá a Leenane szépét, mely különösen a Bányavakság című Székely Csaba-darabbal mutat rokonságot. Mindkét műben egy elnyomó rokon mellé láncolt, kizsákmányolt nő sorsa áll a középpontban, ráadásul a váradi társulat előadásaiban ugyanaz a Tasnádi-Sáhy Noémi játszotta a Bányavakság Iringóját, aki most Leenane szépét.
Volt tehát előzetes tapasztalat Maureen alakjának megformálásához, ez is hozzáadódott ahhoz az előadóművészi tudáshoz, amellyel Tasnádi-Sáhy Noémi megformálta az elfojtott vágyak, gátlások, tehetetlenség által gyötört nő alakját. Érzékeny és intenzív, ugyanakkor precíz játékot láttunk tőle.
A Maget megformáló Tóth Tünde alakítására az ellenkező megközelítésből reflektálok: ő színművészi kvalitásainak újabb regiszterét mutatta meg azzal, hogy belebújt a gonosz anya bőrébe, hiteles alakításával elérve azt, hogy a nézők is gyűlöljék ezt az önző, rosszindulatú asszonyt, és senki se sajnálja, amikor végül beteljesedik a sorsa.
A darab feszültsége a két nő embertelen vagy túlságosan is emberi viszonyából keletkezik. Pato megjelenése csak felizzítja a két nő közötti konfliktust, és akaratlanul is ő, na meg a hibbant Ray az, akik miatt végül kenyértörésre kerül a sor Mag és Maureen között.
A két férfi színésznek viszonylag egyszerűbb dolga van a darabban, de ez távolról sem jelenti azt, hogy elbliccelnék a munkát. Épp ellenkezőleg, ők is valósághűen tárják a néző elé figuráik lelki alkatát és pszichikai folyamatait, ami ebben a realista színházi alkotásban elengedhetetlenül szükséges a művészi hatás megteremtéséhez.
Több kritikus szerint is McDonagh nagy erénye, hogy profi módon építi fel műveit, amelyekben a legapróbb részleteknek is van jelentőségük. A Leenane szépére mindenképpen igaz ez a megállapítás: a csehovi falra akasztott puska elve itt a darab elején mintegy véletlenül a színpadon guruló elnyűtt teniszlabda képében, meg a piszkavassal való szöszmötölésben érvényesül. Ezek az apróságok jelentőséget nyernek az előadás végére, noha maga a cselekménysor ezek nélkül a színházi cselek nélkül is megáll. A Szigligeti Színház előadásának értékét nem a bravúros szerzői szerkesztésből, hanem színészeink elsőrangú játékából nyeri.
Martin McDonagh – Leenane szépe, fekete komédia. Fordító: Upor László. Szereplők: Mag – Tóth Tünde; Maureen – Tasnádi-Sáhy Noémi; Pato – Sebestyén Hunor; Ray – Nagy László Zsolt. Rendező: Dobrovszki Dóra. Dramaturg: Marton Orsolya. Jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos. Díszlettervező: Mihály Katalin. Zene: Marton Richárd Zoltán.
Dance
