Nem sokáig maradt színház nélkül Várad közönsége a szabadságharc leverése után. 1850-ben kezdte meg itteni működését Kilényi Dávid és társulata, aki a Zöldfa nagy termében tartotta előadásait, ünnepnapokon pedig a Rhédey-kerti „arénában” rendezett. Az újvárosiak nem tettek le színházépítési szándékukról: 1857-ben részvénytársasági alapon akartak a Kispiac, a mai Szent László tér déli részén a két templom között színházat építeni. El is készíttették a tervet Margitay Gábor mérnökkel, amivel egyetértett a községi választmány és a Helytartótanács is, de végül a polgárok nem fizették ki a részvények ellenértékét, így ez a színházépítési elképzelés is dugába dőlt.
Fotó: Pap István
Az állandó kőszínház hiányának pótlására 1857-ben megnyitotta kapuit a színkör, igaz, nem Újvároson, hanem Olasziban. Reck Rudolf vállalkozó építtette fel a fedetlen nyári színkört a Bazárkertben, gróf Radákné kertjében. Ez egy ormótlan, fedetlen, négyszögletes deszkaépület volt ott, ahol ma a tízemeletes tömbház magasodik a Fő utcai korzó elején, a Merkur üzletház, később Liberty-szalon mögött. Mégis, ez a „fabódé”, ahogyan annyian és annyiszor hivatkoztak rá, több mint negyven évig szolgálta a színház ügyét Nagyváradon. A vidéki színtársulatok szívesebben játszottak nyáron Váradon, mint székhelyükön a téli főidényben, mert nagyobb haszonra tettek szert. Ami hiányzott a fabódé felszereléséből, azt pótolta a váradiak színház-szeretete, írja egyik tanulmányában Kelemen István. Vállalkozásába Reck tönkrement, és 1859-ben Szalai Benjámin és Serdült Bálint vásárolta meg a „bódét”. Még abban az évben díszes homlokzattal látták el a színkört, a színpadot és az öltözőket befedték. 1865-ben Erdélyi György építész terve alapján felújították az épületet, és az egész nézőteret befedték. Mindez azonban nem sokat segített. A folyamatos átépítések, javítások ellenére is hatalmas hiányosságai voltak a színkörnek. Hogy mekkorák, azt érzékelteti ez az 1870-ben írt tudósítás:
Az Apolló színkör 1875-ben történt lebontása után jobbára a fabódé maradt Várad egyetlen színjátszó helye, melyet 1877-ben gróf Bethlen Gergelyné vett meg, később id. Rimanóczy Kálmán tervei alapján gyökeresen átépíttetett, illetve gázvilágítással látott el. Így működött a színkör a kőszínház felépítéséig. Utána sírkőraktárként használták, majd 1925-től újra színkör, később pedig mozi működött benne, mígnem 1954-ben lebontották.
Fotó: Pap István
Színházi élet
A Bach-korszakban kemény cenzúra működött, emiatt a magyar színpadokon is kialakult a virágnyelv: az allegória. Várad színháztörténetében 1866-ig tartott a vándorszínészet, ettől kezdve színi szövetkezetek jelentek meg, és ez a forma meg is maradt az állandó színház megnyitásáig. Állandó kőszínház hiányában Nagyváradon csak nyáron voltak előadások. A kiegyezéstől, 1867-től már állandó társulatok játszottak a színkörben, 1867–1876 között a Debrecen–Nagyvárad színtársulat, de 1875-ben ez a színházi kapcsolat már haldoklott. A bevételek elmaradtak, főként a kolerajárvány miatt, és a társulat csődbe jutott. 1877 után a környező városokba leszerződő társulatok jelentették az egyetlen megoldást a váradi színházi élet fenntartására. A kolozsvári, az aradi és a szegedi színtársulatok váltogatták egymást hosszabb-rövidebb ideig egészen a huszadik század fordulójáig.
Az 1890-es évekre már nem volt egyetlen olyan Nagyváradhoz hasonló vidéki nagyváros sem, mely ne rendelkezett volna kőszínházzal. A 19. század utolsó évtizedében az öntudatos váradi polgárok többsége úgy ítélte meg, hogy a színház a városfejlődés, a polgárosodás és az urbánus közélet legfontosabb épülete, ezért hosszas viták és vajúdás után végre megszületett a döntés a színház építéséről, és 1900-ban megvalósult a váradiak több évtizedes álma: a kőszínház, amivel egyúttal önálló váradi színtársulat is létesült.
Rhédey-kerti színkör
De ez már egy másik történet, most egy kicsit előreszaladunk az időben a kőszínház felépítése utáni időszakra, mert ide tartozik: 1908. augusztus 29-én avatták fel a Rhédey-kertben a nyári színkört, mely a mostani Bălcescu-szobor mögötti térségben épült fel villámgyorsan. A terveket még annak az évnek a februárjában mutatta be a tanácsnak Kőszeghy József városi főmérnök. Májusra megérkezett a kultuszminiszter jóváhagyása is, következett a versenytárgyalás.
Fotó: Pap István
A nyertes Reisinger József építészmérnök lett, aki júniusban kezdett a favázas téglafalú színkör építéséhez. A végeredmény nagyon esztétikus lett: egy többtornyos pavilon, amelynek homlokzati részén három nagy méretű kapu nyílt a nézőtérre. A földszinten már felcsapódó székeket szereltek fel, s ezek között a terem közepén egyetlen járatot képeztek ki. A földszinti széksorokat páholyok övezték.
A megnyitó jól sikerült, de a korabeli sajtó már annak másnapján botrányt emlegetett a kevés ablak és a rossz szellőzés miatt. Ráadásul a karzatról és a hátsó erkélysorról nem lehetett jól látni a színpadot. A hibákat kijavították, de a színkör soha nem lett annyira kedvelt, mint a bazárkerti elődje. Ráadásul már nyolc éve állt a kőszínház, a város közössége pedig nem tudott fenntartani két színházat egyszerre. A két-három évad után használaton kívül álló Rhédey-kerti színkört 1919 elején, még a román csapatok bevonulása előtt lebontották.
Dance
