Két nagy formátumú görög alkotó, egy világhírű zeneszerző és egy Nobel-díjas költő nem közös, de eggyé váló alkotását nyújtotta át közönségének a Nagyváradi Állami Filharmónia zenekara és kórusa, valamint egy húros és pengetős hangszerekből álló görög népi zenekar.
A beharangozó szerint Míkisz Theodorákisz zeneszerző születésének százéves évfordulója alkalmából tűzték műsorra a művet, de Andrej Vesel karmester olyan lelkesedéssel beszélt a zeneszerzőről és a görög kultúráról a vasárnap esti koncert elején, mintha az ő ötlete lett volna előadásra javasolni ezt a művet, ami Romániában most csendült fel először.
Fotó: Nagyváradi Állami Filharmónia
Az érdeklődés a koncert iránt akkora volt, hogy az erkélyen alig találtam helyet magamnak, tehát van szép számú váradi közönség, mely igényli a magaskultúrát, és pénzt is hajlandó fizetni érte.
Ezért is furcsa, sőt, zavaró, amikor gyerekként kezelik a helyi publikumot. Most is a filozofikus mélységekbe belemerülő zenemű felhangzása előtt szükségét érezték annak, hogy bemutassák a buzukit és a mandolint, azt feltételezve, hogy a hallgatóság nem ismeri ezeket a hangszereket, ráadásul ez a hangszerbemutató alkalmat nyújtott arra is, hogy elővezessék a Zorba, a görög és a Keresztapa című filmek legismertebb dallamait is. Biztos ami biztos, akiknek nem tetszik majd az Axion esti, ők is maradjanak valamilyen zenei élménnyel.
Fotó: Nagyváradi Állami Filharmónia
Komplex alkotás
Pedig fölösleges volt, ha volt effajta aggodalom, mert az Axion esti – zeneileg legalábbis – aránylag könnyen befogadható mű. A kezdeti rövid, őskáoszt idéző rész után egy letisztult hangzású, grandiózus oratorikus mű szólal meg, amelyben a klasszikus és kortárs komolyzenei hangzásvilág keveredik a görög népi zene sajátosságaival egy bizánci egyházi liturgia formájába öntve.
A zene ennek megfelelően egy transzcendens világba emel fel, amelyben egyszerre van jelen a keresztény vallási érzület és az ógörög mitológia, a meditatív merengés és a himnikus hangvétel.
A hangulatteremtésben fontos szerep jut a kórusnak, valamint Cătălin Țoropoc és Sorin Paina énekeseknek, amely és akik az ógörög színpadi művek drámaiságát és pogány szenvedélyességét is közvetítették, ami zeneileg nagyon kifejező volt anélkül akár, hogy a hallgató értette volna a görög nyelvű énekes részeket. Igaz, a kijelzőn olvasható volt az énekszólamok román nyelvű fordítása, de Odisszeász Elitisz görög kulturális kontextusból ihletődő metaforikus nyelvezetét nehéz volt érteni és felfogni, miközben a zenére is figyelni kellett.
A szöveges részek befogadása könnyebb volt: a színpad melletti emeleti páholyban helyet foglaló Richard Balint színművész a koncert során több alkalommal felolvasott román nyelven az Axion esti prózai részeiből (Menetelés a frontra, A nagy kivonulás, Próféciák könyve), ezek a főként háborús élményeket feldolgozó passzusok úgy hatottak, mintha egy igehirdetés részei lennének.
Fotó: Nagyváradi Állami Filharmónia
Szöveg és zene egybejátszása egy újabb rétegét tárta fel az amúgy is komplex alkotásnak: az Axion esti a görög szellem, a görög történelem, valamint a görög föld és víz dicsőítése, mely egybefonódik az egyéni emberi sors fonalával, és ez a zenei, szöveges spirál próbálta beszippantani az arra fogékony hallgatót.
A közönség a mű elején még engedett ennek a hívásnak, aztán mintegy húsz perc elteltével elkezdett tapsolni az oratórium tételei között, amivel minduntalan megtörte a varázst. Erre a tapsigényre reagálva Andrej Vesel karmester is megtapsoltatta a közönséget a ráadásban, még inkább a szórakoz(tat)ás felé terelve el a közönséget a mű meditatív és filozofikus hangulatvilágától. Pedig van, amikor a siker nem a hangos tapsban és az ovációban mérendő, hanem abban, hogy a zenemű eljutott-e az emberek lelkéig. Az Axion esti is ilyen mű lenne, ha hagynák.
Fotó: Nagyváradi Állami Filharmónia
Dance
