A koncert közepe táján Szikora Robi a színpadra invitálta egykori zenésztársát, Környei Attila basszusgitárost, akivel együtt alapította az R-Go-t, és aki ezt követően végig a színpadon maradt és együtt muzsikált a zenekarral. És persze, ha R-Go-koncertről van szó, nem lehet említés nélkül hagyni a gidákat, a két fiatal táncosnőt, akik szintén nagymértékben hozzájárultak a pozitív látványelemekhez. Ők ropták a tüzes táncokat rendszerint a dalok szövegéhez, hangulatához illő jelmezekbe öltözve, sőt, volt, hogy énekeltek is: ez volt a Didergek című szám, vagy a Ne bánts, melynek eredeti verzióját Szikora Róbert Görbe Nórával énekelte annak idején.

Ami már túlzás

Pozitív látványelemeket írtam az imént, hogy élesen megkülönböztessem ezeket a negatív látványelemektől, melyekből jócskán jutott a nézőknek ezen a koncerten. A hosszú évek során volt idő hozzászokni az R-Go dzsungeles, szafaris imázsához, amit most a színpad két oldalán elhelyezett két műpálmafa és Szikora Robinak a Rejtő Jenő-regények kelekótya alakjaira és Ace Venturára, az állati nyomozóra emlékeztető színpadi öltözéke idézett meg. Ezzel az arculattal én sosem tudtam igazán kibékülni, de legalább van benne némi humor és önirónia, viszont a színpad háttérvetítőjén futó képi világról ez már nem mondható el. Valószínűleg mesterséges intelligenciával generált animációk támadták a retinát és a jó ízlést, mert emberi elmével nehéz lett volna ekkora mennyiségű giccset összehozni: levélszirmok, virágszálak, szárnyak, felhők, tájképek, mindenféle formájú szívek és szívecskék, buborékok, gyertyák, piramisok, diszkógömb és azon ücsörgő rúdtáncos és számtalan egyéb ehhez hasonló, ráadásul meghökkentően primitív kivitelezésű rajzolmány ömlött a háttérvászonról a koncert teljes időtartama alatt, és mindez olyan harsány is volt, hogy még a színpadon lévők tarkabarkaságát is elnyomta. A felületes szemlélő aligha tudta eldönteni, hogy a fellépés látványvilága csak paródia vagy magának a produkciónak a része. Sajnos olyan elmebutító volt az, amit láttam, hogy egy idő után arra gondoltam, érdemesebb volna a koncertet becsukott szemmel vagy háttal a színpadnak állva hallgatni, mert a zene szerencsére jó minőségben szólalt meg, és mert elhangzottak a legnagyobb R-Go-slágerek is: a koncert elején a Bombázó, középtájt a Rég várok valakire, majd később a Szeretlek is meg nem is, a végén pedig az Ergo: Létezem (Mit szólsz, milyen az élet) és a Ballag a katona.

Zárás

Ez utóbbi dalt a Trianon-tematikával körítve, amolyan koncertcsúcspontként adta elő az R-Go, ezért is gondolhatta a közönség azt, hogy vége a bulinak, csakhogy ezután mintha Szikora Robinak hirtelen eszébe jutott volna, hogy neki van egy hungáriás munkássága is, és az együttesével előadott egy Hungária-egyveleget, ami ekkor és ebben a formában már nem váltott ki hatást. Az volt a benyomásom, hogy az együttes nem tudja, hogyan kell befejezni a koncertet, mert még a Hungária-betét után is eljátszottak egy legeslegutolsó ráadást, ez volt a Legyen nyár és béke már. Aztán Szikora Robi kezdeményezésére az együttes és a közönség együtt énekelték el a Himnuszt, ezután pedig már nem is illett volna mást is énekelni.