– A költészet mindig ott volt az életében, vagy van egy konkrét pont, amikor úgy érezte, hogy ezt az önkifejezési formát is ki kell próbálni?
– Tizenkét-tizenhárom éves koromban kezdtem el viszonylag rendszeresebben verselni, akkor halt meg mind a két nagypapám, az igazi is, meg az örökbefogadó családból való is. Szerettem bütykölni, molyolni a szavakkal, nem tudom, valahogy testre szabottnak éreztem a lírát. Lusta vagyok, így a nyelv legintenzívebb formáját választottam, és azóta is kitartok a vers mellett.
– Voltak-e irodalmi példaképei?
– Három nevet tudnék említeni azok közül, akiket ismertem, vagy ismerhettem volna: Pilinszky Jánost, Weöres Sándort és Bari Károlyt, akinek e legújabb verseskötetemet ajánlottam.
– Mi a következő irodalmi terve?
– Írok egy regényt, de a Semmike (utalás a semmike-dalok című verseskötetre – szerk. megj.) miatt bő egy éve rá sem néztem. Hamarosan nekiállok azonban, és gatyába rázom a szöveget.
Fotó: Facebook/Villányi Zoltán
– Miért választotta felnőtt korában a zsidó vallást?
– 1986-ban egy hónapot töltöttem Auschwitzban. Egynaposra terveztem csupán a látogatást, de a helyszínen egy olyan titok lappangott, ami foglyul ejtett. S mivel Magyarországon épp nem várt rám senki, úgy döntöttem, végére járok a dolognak. Számomra sosem az volt a kérdés, hogy van-e Isten, hanem az, hogy ki Ő és mit akar? Béreltem hát a lágertől nem messze egy szobát, és egy hónapig nap mint nap elmentem Auschwitzba. Ott és akkor gyógyultam ki a humanizmusból.
Ez megrázó élmény volt. Arra jutottam, hogy a hatmillióból egyet visszaszerzek
a világnak. Vettem egy bibliai héber szótárt, és elhatároztam, hogy körül fogok metélkedni, mégpediglen Jeruzsálemben.
Anyámat nem ismertem, így nekem a meghalt apám hiányzott mindig. Szeretem, ha keményen, tisztán, egyenesen beszélnek velem, úgy, ahogy ezt az Örökkévaló teszi a népével. A zsidó vallás követeli a legtöbbet a híveitől, már ami a konkrét életformát illeti. Nincsenek dogmák, egy cselekedetvallásról beszélünk, mely csak másodsorban hitvallás. Ez a hagyomány nem írja elő neked, mit gondolj, azt viszont annál inkább, hogy mit tegyél. És persze azt is, hogy mit ne. Az én hétköznapjaimra, a család hiánya miatt, mindig is veszélyt jelentett az amorfitás. A zsidó vallás struktúrát adott az időmnek.
– Állami gondozásban élt 12 éves koráig. Ez a gyerekkori élmény mennyire volt hatással az összes többi döntésére, illetve arra, hogy költészet felé fordult?
– Az egy súlyosan ingerszegény környezet volt, s mivel a sajátomat nem szerettem, kitaláltam magamnak más életeket. Elég hazudós gyerek is voltam emiatt. Az unalom a kreativitás felé terelt, később elkezdtem szökdösni, még később olvasni, majd
írni. Sok szabályt megszegtem, és engem is megszegett sok szabály.
– Már ’81-ben punkzenekart alapított.
– Az apa elleni lázadás egy intézetis fiú esetében az állam elleni lázadást jelenti. Világéletemben antikommunista voltam, ez nyilván összefügg azzal, hogy az ancient régime üldözött, vagy ami még rosszabb, megpróbált korrumpálni minden vallást. Sajnos elég sikeresen, már ami a történelmi egyházak felső vezetését illeti. A punkba
tehát a rendszerellenesség is vonzott.
Volt idő, amikor a zsaruk annyira nem toleráltak minket, hogy koncertről koncertre új nevet kellett adnunk a zenekarnak, hogy ne tudják, legközelebb hol lépünk fel. Vagy levették az áramot szám közben. A kilencvenes években aztán profilt váltottam, nem érdekelt többé a politika.
Korábban írtuk
– Filmszínészi karrierje egy Madaras József-filmmel kezdődött 1989-ben. Hogyan került be abba az alkotásba?
– Bemondták a tévében, hogy olyan fiatalok jelentkezését várják, akik erőt és kedvet éreznek magukban ahhoz, hogy a kamasz József Attilát eljátsszák. Elmentem a megjelölt időben a megjelölt helyre, s láttam, hogy vagy kétszáz bajszos, velem egykorú siheder áll ott sorban. Bereményi Géza és Törőcsik Mari fogadott minket. Kérték, mondjak el egy József Attila-verset. Én azonban egy saját versemet szavaltam el. Háromszor visszahívtak, míg végül megkaptam a szerepet.
– Említette a közönségtalálkozó során, hogy a Saul fia főszerepe után sok ajtó kinyílt, de sok ajtó be is zárult ön előtt. Milyen ajtók zárultak be azután, hogy egy Oscar-díjas filmnek lett a főszereplője?
– Elveszítettem pár embert. Ami érthető. Én egyik napról a másikra lettem ismert, egy csomó cimborát úgymond beelőzve, akik nehezen, évről évre rakták össze a karrierjüket. De hát ez a kis irigység semmi ahhoz az örömhöz képest, ami akkortájt körülvett. Jóformán heti rendszerességgel történt meg például, hogy egy étteremben nem engedtek fizetni, mondván, hogy a vacsorám a cég ajándéka.
– Milyen szerepálmai vannak?
– Eljátszhattam Terrence Malick filmjében Jézust. Én soha nem imádkoztam még filmért, se a Saul fiáért, se másért. A Jézus-film művészi sikeréért viszont imádkozom. Szerepálmom nincsen.
– Idén tért vissza Magyarországra. Miért pont most?
– Most még van bennem annyi szufla, hogy valamit mozdítsak a dolgokon. Többet éltem már külföldön, mint a saját hazámban. Tele vagyok kíváncsisággal, tervekkel, ide tartozom. Nem lehet akármilyen szőlőt akármilyen földbe ültetni.
– Számíthatunk még nagyváradi látogatásokra?
– Mindenképp. Ez a két nap Váradon otthonos élmény volt. Szeretnék ide még sokszor visszatérni.
Dance
