Több mint harminc filmet vetítenek a hétvégi TIFF-en
Több mint harminc filmet vetítenek a hétvégi TIFF-en

Fotó: Alexandru Nițescu

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Kilencedik alkalommal érkezik Nagyváradra ezen a hétvégén, szeptember 25–27. között a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, azaz a TIFF. A nemzetközi felhozatal mellett magyar és román filmek is műsoron szerepelnek, idén pedig egy különleges helyszínnnel is bővül a rendezvény.

A fesztivált szeptember 25-én, pénteken 19 órától nyitják meg hivatalosan a színház épületében: a koktélpartit követően Corina Sîrghi, Toma Dimitriu és Paolo Profeti koncertje és az 1939-es évek Madridjában játszódó, Manuel Gómez Pereira filmje, A vacsora (La Cena / The Dinner) című vígjáték várja az érdeklődőket.

A három nap során több mint harminc vetítésre várják a filmkedvelőket, az olyan megszokott helyek mellett, mint a Szent László tér, a neológ zsinagóga vagy a színház épülete a Darabont borászat bihari szőlőültetvénye is a rendezvény helyszínei között szerepel.

Itt vasárnap 16 órától piknikre várják az érdeklődőket, 18 órától pedig Alexander Payne öt Oscar-díjra jelölt 2004-es filmjét, a Kerülőutak (Sideways/In vino veritas) című filmjét vetítik.

A váradi fesztiválon a 2026-os cannes-i versenyprogramból premier előtt vetítik Paweł Pawlikowski Fatherland című filmjét, amelyben Thomas Mann 16 évnyi száműzetés után tér vissza Németországba lányával, Erikával (szeptember 26., szombat 16 óra, filharmónia épülete).

Szintén Cannes-ban mutatták be Radu Jude Jurnalul unei cameriste (Egy szobalány naplója) című filmjét, amelynek főhőse, Gianina egy gazdag bordeaux-i család gyermekére vigyáz, miközben saját lánya Romániában nő fel (szeptember 26., szombat 20.30, színház).

A magyar filmeket illetően sem lesz hiány: pénteken 18 órától a filharmónia épületében Pálfi György Tyúk című filmjét tűzik műsorra; szombaton, 13.30 órától a filharmónia épületében vetítik Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmjét; aznap 15 órától a Transilvania Stúdióban Nemes László Árva című filmjét lehet megtekinteni, majd 18.30 órától ugyanott Deák Kristóf Egykutya című alkotását vetítik.

A Szent László téren mindhárom nap este 8 órától kezdődnek az ingyenes, szabadtéri filmvetítések: Vincent Munier Az erdő zenéje (Le chant des forêts) filmje pénteken, Łukasz Palkowski Gorky Resort című alkotása szombaton, Billy Wilder Van, aki forrón szereti című filmje pedig vasárnap szerepel a felhozatalban.

A fesztivál teljes programja elérhető az oradea.tiff.ro honlapon.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben