A 20. századi erdélyi magyar színjátszás meghatározó alakjának nevét viselő Csíky András Alapítvány Kuratóriuma 2024-ben művészeti díjat hozott létre, amelyet az Alapítvány Statútuma szerint arra érdemes, erdélyi színházművészeti intézményekben és független professzionális társulatoknál magyar nyelven alkotó, 35 év alatti színművészeknek ítél oda, az Alapító halálától számított első évforduló után – olvasható a szervezet közleményében.
Kocsis Anna a Cseresznyéskert és Villámcsapottak című előadásaiban nyújtott, eszköztárában gazdag alakításaiért, különösképpen Dunyasa lélektani szempontból kimunkált, mély és szuggesztív szerepformálásáért nyerte el Csíky András-díjat.
– olvasható a Hermán Dániel színikritikus által megfogalmazott méltatásban.
Moldován Blanka színművésznek, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Sopro – Suttogás a sötétben című előadásában nyújtott sokoldalú, lélektani szempontból részletesen kimunkált, eszköztárában változatos, gazdag, erőteljes és szuggesztív alakításáért ítélték oda a díjat.
– idézik a színikritikus gondolatait.

Moldován Blanka, a szatmárnémeti Harag György Társulat színművésze az egyik díjazott, az elismerést a Sopro című előadásban nyújtott alakításáért kapja.
Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat
Moldován Blanka alakítását egyebek mellett „legjobb női mellékszereplő” kategóriában UNITER-díjra jelölték, és elnyerte a Színikritikusok Díját. Kocsis Anna a Szigligeti Színház nézőinek szavazatai alapján a 2025-2026-os évad Közönségdíjasa, valamint a Társulat legjobb női szereplőjének járó Nívódíjat is magáénak tudhatja – emlékeztetnek a közleményben.
A megosztott díjazás szavazategyenlőségen alapul, eseti jellegűnek tekintik, de nem zárják ki a továbbiakban, hogy hasonló helyzetben hasonló megoldás születhessen. Mindkét színművészt teljes jogú díjazottnak tekintik – fogalmaznak.
további indoklásul pedig Csíky András magas színvonalú és színháztörténeti jelentőségű munkásságát állítja példaként a fiatal színészgenerációk számára.
A „Csíky András-díj 2026” odaítélése során a Kuratórium a romániai magyar színházművészeti intézmények, társulatok vezetőségének, művészeti tanácsainak határidőre, indoklás és értékelhető videófelvétel kíséretében eljuttatott jelöléseit vette figyelembe, végső döntését pedig eleve rögzített és korábban már közzé tett Szabályzat szerint, kizárólag szakmai indokok alapján hozta meg. A felkérést valamennyi intézménynek elküldték, sajtóban és online felületen nyilvánosságra hozták, melynek eredményeként rendkívül erős mezőny alakult ki a díjra esélyes fiatal művészek köréből – derül ki a közleményből.

