A 19. század folyamán a váradi polgárok évtizedeken át dédelgetett álma volt egy állandó kőszínház megépítése, a megvalósulást azonban rendre különböző akadályok hátráltatták. A 19. század második felére már általános igényként jelent meg a színházépítés, de Sal Ferenc polgármester konzervatív várospolitikája és mindenek elé helyezett pénzügyi óvatossága miatt a terv nem haladt előre.
Ő a színházépítést már nem önálló vállalkozásként, hanem egy átfogó városfejlesztési koncepció részeként képzelte el, amelyben a város fejlődése elsőbbséget élvezett a pénzügyi szigorúsággal szemben. Bár évtizedeken át folyt a vita arról, hogy hova építsék a színházat – szóba került a Szent László tér és a Nagyvásártér (ma December 1. park) is lehetséges helyszínként, többek között azért, mert ezeken a város tulajdonában lévő területeken nem lett volna szükség kisajátításokra –, Bulyovszky keresztülvitte akaratát: a színház a Bémer téren kapjon helyet.
Ismeretlen szerző fotója a nagyváradi színház építésének idejéből. Forrás: Várad 2010/2.
Fotó: Pap István
Az elképzelés nem csupán a színházról szólt, hanem a tér teljes átalakításáról és a szűk Bazár-szoros kiszélesítéséről is, ami a városi közlekedés könnyítését szolgálta.
E cél érdekében Bulyovszky a korábban elképzelhetetlennek tartott hitelfelvételt is vállalta. Alig három hónappal hivatalba lépése után, 1897 szeptemberében a közgyűlés minden addiginál nagyobb összeget, 580 ezer forintot szavazott meg a Bémer téri házak kisajátítására és a Bazár-szoros bővítésére. A színház építésének költségeit 340 ezer forintban határozták meg – írja erről Kormányos László Nagyvárad krónikája című munkájában. A beruházás teljes költségvetése végül jóval meghaladta az eredeti terveket, több mint a kétszerese lett.
Látvány és funkcionalitás
A város nagyra törő szándékának bizonyítéka, hogy a korszak legelismertebb színházépítő irodáját, a bécsi Fellner és Helmer céget bízták meg a tervezéssel. Ők már számos közép-európai városban bizonyítottak, az általuk tervezett színházakban a historizáló építészeti látványvilág ötvöződött a funkcionalitással és a korszerű technikai megoldásokkal.
A főhomlokzatot hat monumentális jón oszlop uralja, felettük timpanon, amelybe Peller József helyi szobrász allegorikus alakokat mintázott. A bejárat két szobra a komédiát és a tragédiát jelképezi. Odabent sötétpiros szőnyegek, bársonyszékek, aranyozott stukkódíszek és rokokó ornamentika teremtettek reprezentatív miliőt. Amikor már biztosra volt vehető a megvalósulás, a vita tárgya nem a helyszín, hanem az intézmény neve lett. Az egyik tábor a „Városi Színház” elnevezést támogatta, utalva arra, hogy az épület a város anyagi erőfeszítésének eredménye.
Maga a munkálat 1899. július 10-én a bontásokkal kezdődött. Az építkezés mai mércével mérve is villámgyorsan zajlott, 1900 októberére elkészült a színház és a beruházás részét képező bazárépület is.
Az épülő színház, mellette a Bazár épületének a helye is látszik. Forrás: epiteszforum.hu
Fotó: Pap István
Jól érzékelteti ezt a hangulatot, illetve a megvalósítás jelentőségét Ady Endre cikke, amely a Szabadság napilapban jelent meg egy nappal az átadás előtt. Ady többek között ezt írta:
„Mi ott fogjuk folytatni, ahol az oltár volt. Szigligeti háza nem lesz a ledérség, nem lesz a kufárok otthona. Eszmék, igazságok háza lesz. Mert száz év óta ezt akartuk. (...) Ünnepelünk büszkén és reménnyel. Mert kigyúl a tűz a mi új oltárunkon, és tudjuk, hogy áldozatunk kedves lesz az eszmék Eszméjének!… Fogadja áldozatunk kedvesen. Ami száz év előtt volt a mi szent lelkesedésünk, rozoga deszkapadja a magyar és becsületes ideálimádásnak, legyen az a Szigligeti díszes, büszke háza is. Zajongjon a fórum, mardossák egymást a zagyva tömegek. Mi e szent, ünnepi entuziázmusban új oltárunk tisztító lángjától a szent tűzimádás életre kelését várjuk. E hitben, ez imádságban gyújtsátok fel a tüzet az új oltáron! Gyújtsátok fel, hadd száradjon a pocsolya!…”
1900. október 15-e a színházavatás jegyében telt el. Délelőtt díszközgyűlést tartottak a városházán, majd a színház földszinti előcsarnokában rendezték meg az átadóünnepséget. Az épület előtt nagy tömeg ünnepelt, de a színházba csak a meghívottak léphettek be: a városi tanács tagjai, az építtetők, valamint a sajtó képviselői.
Az ünnepség keretében helyezték el a zárkövet is: egy fémszelencébe került a közgyűlés jegyzőkönyve, az alapító okirat, valamint az építők és támogatók névsora. Este hét órakor vette kezdetét a nyitóelőadás. A 37. honvéd gyalogezred zenekara játszotta az ünnepi nyitányt, majd P. Adorján Berta elszavalta Sas Ede írónak, a Nagyvárad főszerkesztőjének erre az alkalomra írt prológusát, Szigligeti háza címmel. Ezt követte Váradi Antal Az új oltár című előjátéka, majd a Himnusz közös eléneklése után az est csúcspontjaként a váradi színtársulat operarészlege adta elő Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját öt felvonásban. A díszelőadás este tizenegy óra körül ért véget.
Fotó: Alexandru Nițescu
Így írt erről Ady Endre a Szabadság október 16-i számában:
„Szigligeti háza, díszes fényű új oltára a magyar kultúrának, ma megnyitotta kapuit az ujjongva áldozóknak. Régi vágyak, régi küzdelmek áhítva várt perce volt a perc, melyben felgördült a nagyváradi állandószínház szűz függönye. A perc, melyben felcsendült az első szózat: lelkes poéma, ihletett ajkakról. Egész napunk a lelkesedő, triumfáló öröm napja volt. Nem hasonló az obligát ünnepnapokhoz. Minden mozzanatán egységes, hatalmas, őszinte örömérzés ragyogott át: formákat áttörő, hideg programokat nem respektáló, felemelően erős és nemes. Csak az tudja megérteni a mi nagy büszkeségünket, örömünket, aki átélte a lankasztó, szakadatlan küzdelem nagyságát. Az tudja csak megérteni: milyen áldozatra volt szükség ennyi meleg szív, nemes érzés, lelkesedés mellett!… A régi vágy, íme, teljesült. Könny és taps fogadta a nagyváradi színház első, örök emlékű eseményét. Az áldozók, a díszes, az ünneplő közönség áhítattal mondta el az első áldozás imáját: Teremtsünk mi is egy nagy korszakot, Az ideálnak, mi küzdő hazánknak!… Magyarok Istene, úgy áldd meg ezt a házat!…”
Dance
