Bihari Napló
Zarzuela-koncerttel kezdődik a Sounds of Oradea
Zarzuela-koncerttel kezdődik a Sounds of Oradea

Fotó: Visit Oradea

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Három napra megint felkerül Nagyvárad a komolyzenei világtérképre, hiszen június 13–15. között rangos muzsikusok lépnek majd fel itt. Három este, három különböző zenei stílus, de a színvonal egyformán magas lesz.

Már elkeltek a belépők a negyedik Sounds of Oradea komolyzenei fesztivál szombati és vasárnapi koncertjére, de a péntek este, a Szent László téren szervezendő zarzuela-hangversenyre még kaphatók jegyek – mondta a fesztivált beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Alexandru Chira, az eseményt szervező Visit Oradea Egyesület igazgatója.

David Giménez Carreras karmester, a Sounds Of Oradea fesztiváligazgatója azt emelte ki, hogy ez már a negyedik idénye az eseménynek. Mint fogalmazott, ezúttal is arra törekedett a program összeállításakor, hogy változatos, de a legmagasabb színvonalú muzsika csendüljön fel Váradon.

A fesztivál pénteken este fél kilenckor kezdődik a Szent László téren: Sofía Esparza szopránénekesnő és José Luis Sola tenorénekes zarzuela muzsikát fognak előadni a Nagyváradi Állami Filharmónia kíséretében, David Giménez Carreras vezényletével. A zarzuela a spanyol operett – jellemezte ezt a sajátosan spanyol, illetve latin-amerikai zenei stílust a karmester.

Idézet
Ennek a zenének mindenhol a világon nagy sikere van. Ha az ember nem is tudja, mi az a zarzuela, de amikor meghallja ezt a zenét, azonnal hatni kezd rá

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a két meghívott spanyolországi énekes a zarzuela legavatottabb előadói, akik nagyon sok ilyen típusú zenét adnak elő.

Galéria

Fotó: Pap István

Sofía Esparza a sajtótájékoztatón bevallotta, hogy először lép fel Romániában, és kifejezte reményét, hogy a péntek esti koncert egy híd lesz a kultúrák között, és hogy ez a szenvedéllyel előadott zene megtalálja majd az utat a közönséghez. Kérdésünkre válaszolva hozzátette: a zarzuelát nem ismerő közönséget is azonnal megragadja ez a zene, amelyben a szövegnek is nagy szerepe van. Jose Luis Sola azt emelte ki, hogy bárhol is énekeltek zarzuelát – legutóbb Észak-Macedóniában és Belgrádban –, a közönség nagyon szerette, mert kedves dalok ezek, melyeknek a ritmusa is magával ragadó. Megjegyezte, hogy a péntek esti koncert egyfajta egyveleg lesz, amelyen a zarzuela stílus gyöngyszemeit fogják előadni.

Koncertkülönlegességek a folytatásban is

A szombat esti koncert egy sokkal intimebb hangvételű zenei est lesz – folytatta David Giménez Carreras. A színházban este fél kilenckor kezdődő hangversenyen Dusica Bjelic nemzetközi hírű szerb szopránénekesnő lép fel olasz operákból válogatott zenei műsorral. A koncert különlegessége az, hogy a szokás szerint nagyzenekarral előadandó olasz operákat Bjelic egy kamaraegyüttes kíséretében fogja megszólaltatni: a művésznőt Sophia Munoz zongoraművésznő és a Quartetto Lirico Italiano vonósnégyes fogja kísérni. A koncerten nyitányok, intermezzók és áriák hangzanak majd el – emelte ki a fesztiváligazgató.

Galéria

Fotó: Facebook/Visit Oradea

A Sounds of Oradea fénypontja általában a zárókoncert szokott lenni. Így lesz ez idén is, ugyanis nem kisebb világsztár érkezik Nagyváradra, mint Mischa Maisky, a legendás csellóművész, akiről David Giménez Carreras szuperlatívuszokban beszélt a sajtótájékoztatón.

Elmondta, hogy Mischa Maisky Misztyiszlav Rosztropovics mellett az elmúlt ötven év legjelentősebb csellóművésze, akinek koncertkörútjai és lemezfelvételei is jelentősek. Ez utóbbiak közül kiemelte a Leonard Bernsteinnel és Zubin Mehtéval rögzített alkotásokat, míg turnéi közül azt a koncertsorozatot emelte ki, melynek során egy év alatt eljátszotta J. S. Bach összes csellóra írt művét. „Kivételes alkalom, hogy ő most itt lesz” – fogalmazott a fesztiváligazgató.

A római katolikus bazilikában vasárnap este fél kilenc órától kezdődő koncerten a csellóművész gyermekeivel együtt lép majd fel: lánya, Lily zongorán, fia, Sascha hegedűn fog játszani. Műsorukban klasszikus zeneművek – Schubert, Brahms, Schumann stb. kompozíciói – csendülnek majd fel.

Zárásképpen David Giménez Carreras elmondta, hogy az eddigi három alkalommal nagyon jó visszhangja volt a Sounds of Oradea fesztiválnak, és reméli, így lesz ez az idén is. Kifejtette, hogy most is és a jövőben is arra törekednek, hogy a legmagasabb színvonalú zenét hozzak el Nagyváradra, de a koncertek ne csak a vájtfülűeknek és a szakértőknek szóljanak, hanem legfőképpen azoknak, akik most ismerkednek a komolyzenével. „A Sounds of Oradea fesztivál egy nagyon jó belépő a komolyzene világába” – jelentette ki a fesztiváligazgató.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben