A Tankcsapda és T. Danny is fellép az idei Szabadság Feszten Margittán
A Tankcsapda és T. Danny is fellép az idei Szabadság Feszten Margittán

Fotó: Pinti Attila

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Körvonalazódik az idei Szabadság Feszt programja, a szervezők újabb fellépők neveit jelentették be.

Mint korábban már beszámoltunk róla, a rendezvény négynaposra bővül: csütörtökön kezdődik, és egészen vasárnap estig tart. Szintén változás, hogy az eddigi egy helyett immár két nagyszínpad lesz. Az időpont szeptember első hétvégéje (3–6.), a helyszín pedig változatlan: a margittai termálstrand.

Kozák Róbert főszervező a Bihari Naplónak elmondta:

Idézet
a nyitónapon, szeptember 3-án, csütörtök este a Tankcsapda csap a húrok közé a rockszínpadon. Szeptember 4-én, pénteken a Moby Dick, illetve a Kowalsky meg a Vega koncertjein lehet „kiengedni a gőzt”. Szeptember 5-én, szombaton T. Danny és egy később beharangozott román popzenekar várja a rajongóit. Szeptember 6-án, vasárnap a Parno Graszt és Rúzsa Magdi koncertje zárja a fesztivált.

Fotó: László Ildikó

Kiemelt szerepet szánnak a népzenének is

A rendezvény keretében szeretnének nagyobb hangsúlyt fektetni a népzenére, ezért a másik nagyszínpad ezt a célt fogja szolgálni. Itt pénteken a Bakator zenekar és a Magyar Banda fog fellépni, a napot pedig táncház zárja, ahol szatmári táncokat lehet majd tanulni. Szombaton nagyecsedi cigánytáncok sajátíthatók el – a meghívottak Kökényné Nemoda Enikő, valamint Kökény Zsolt és zenekara lesznek Magyarországról –, vasárnap pedig a Tárkány Művek fellépése várható a Szabadság Feszt keretében. A koncertek után minden este ismert magyar és román lemezlovasok szórakoztatják a közönséget: itt lesz például Dj Dark, Szecsei, Regán Lili, Ciggi, Dj Radar, Dj Chris, Dj Acca és KatapultDJ is.

Korábban írtuk

Kozák Róberttől a továbbiakban megtudtuk: kiemelten odafigyelnek a fogyatékkal élőkre, sőt, fellépési lehetőséget is biztosítanak a számukra a rendezvény keretében.

Fotó: Facebook/Szabadság Feszt

A jegy- és bérletértékesítés már zajlik, a megye több településén is: Margittán az RMDSZ-székházban, Érmihályfalván az RMDSZ-székházban és az Érmisznél, Micskén Budai Tamásnál, Székelyhídon a Centrál rendezvényházban Preznyák Erikánál és Törő Mónikánál, Nagyszalontán az RMDSZ-székházban, Nagyváradon a Fekete Sas-palotabeli RMDSZ-irodában. Kozák Róbert felhívta a figyelmet arra: érdemes minél hamarabb beszerezni a belépőket, hiszen július 31-ig még kedvezményes áron lehet megváltani a négy napra szóló bérletet. A jegy- és bérletárakról az említett helyszíneken, illetve a rendezvény közösségi oldalán lehet tájékozódni.

Tavaly „indult újra” a rendezvény

A Szabadság Fesztet többéves kihagyás után szervezték meg ismét a tavaly Margittán. Ekkor körülbelül 10 ezer résztvevővel zajlott le a rendezvény, és olyan ismert együttesek léptek fel, mint a Pokolgép, a Wellhello vagy a Bagossy Brothers Company.

Az esemény szervezői a Határtalan Érmelléki Fiatalok, a Magyar Civil Háló és a VIDIFISZ, együttműködő partnerek a Margittai Polgármesteri Hivatal és a Bihar megyei RMDSZ. Támogató a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

A fellépők sora még bővülhet, ezért érdemes figyelemmel kísérni a fesztivál Facebook-oldalát – nyilatkozta végezetül Kozák Róbert.

Korábban írtuk

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben