Ahol remény van, ott csodák születnek: hálaadás templomfelújításért Érkeserűben
Advent negyedik vasárnapja kettős ünnep volt az érkeserűi reformátusok számára, mert az utolsó adventi gyertya meggyújtása mellett – mely jelzi, közel van Krisztus születésének ünnepe – a templombelső teljes felújításáért is hálát adott a helyi közösség.

BN-összeállítás

Az érmelléki gyökerekkel is rendelkező Bogdán Szabolcs, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület újonnan megválasztott és hivatalba iktatott püspöke hirdetett Igét a 127. Zsoltár alapján: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök.” Igehirdetésében kiemelte a felújított templom szépségét, világosságát, de egyben felhívta a gyülekezet tagjainak a figyelmét arra is, hogy soha ne hagyják ki terveikből Istent: mert emberé a munka, Istené az áldás. „Az Úr nélkül a jól, kényelmesen berendezett házak sem lesznek otthonná, a béke, a szeretet, a nyugalom házává. Eredményes építkezés csak Istennel lehetséges a hívő számára, és mi azért lehetünk boldogok, azért adhatunk hálát, mert elmondhatjuk, hogy az Úr valósította meg általunk az Ő tervét. Az építés és a felújítás azonban még nem minden, őrizni kell azt, ami az életünk részévé lett Isten áldásaként. De ezt is Vele együtt kell tennünk, hogy az evangélium tiszta hirdetése nyomán az emberek megtalálják az üdvösségre vezető utat” – fogalmazott Bogdán Szabolcs.

Ezt a gondolatsort folytatta tovább Oroszi Magda érkeserűi lelkipásztor is, buzdítva a gyülekezet tagjait Pál apostol szavaival, hogy ne elégedjenek meg csupán a fizikai templom szépségével, hanem Isten megújító Szentlelkét segítségül hívva épüljenek fel „lelki házzá”. Majd beszámolt a templom korszerűsítésének munkálatairól, megköszönve a magyar kormány támogatását és a helyi gyülekezeti tagok adományait, az elvégzett közmunkákat és minden imádságot, jó szót, bátorítást, mellyel a felújítás során támogatón álltak a közösség ügye mellé.

 

A teljes beruházás összege, amit a templom korszerűsítésére fordítottak, 276.570 lej. Ebből 199.500 lej, azaz 15.000.000 forintnak megfelelő összeg a Magyar Templom-felújítási Program keretében elnyert, vissza nem térítendő támogatás, melyet a magyar kormány – a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága biztosított „Az Érkeserűi templom korszerűsítése” című, EEÖR-KP-1-2021/1-001341 okiratszámú pályázat keretében. 

Ebből a támogatásból valósult meg: a templomi nyílászárók és zsalus toronyablakok cseréje, tölgyfából a mennyezet szigetelése; a villanyhálózat korszerűsítése és a háromfázisú villanyhálózat bekötése; a toronyfeljáró lépcsők részleges javítása; hőszivattyú megvásárlása a templomfűtéshez.

 

Ezen felül az Érkeserűi Református Egyházközség önerőből végezte el a templom középkorból megőrződött, nyugati felének rekonstruktív helyreállítását – melynek szükségessége csak a munkálatok megkezdése közben derült ki –, műemlékvédő szakember felügyeletével. Ennek során megvalósult: a déli falon feltárt korabeli ajtó, három szentségtartó fülke és négy ablak megnyitása, rekonstruálása; az újkori vakolat leverése, kanálhátas vakolat felhordása, meszelés; a karzatok kazettás mellvédjének visszaállítása, a templomi bútorzat teljes újrafestése; a régi ajtók és énekszámtartók restaurálása, illetve rekonstruálása; a levegő-víz kombinációjú hőszivattyús fűtésrendszer telepítési munkálatai.

A korszerűsítésnek köszönhetően nagyon szép, egységes, tiszta, világos lett a templombelső, és az igényes munkavégzés nyomán a helyreállított Árpád-kori rész összhangba került az újonnan építettel, miközben kényelmessé és melegre fűthetővé vált az Isten háza. A hála szavát a gyülekezeti tagok rövid ünnepi műsor keretében fejezték ki. Ezt követően Bara László bihardiószegi lelkipásztor, az Érmelléki Református Egyházmegye új esperese mondott úrvacsorai beszédet, az istentisztelet pedig úrvacsorai közösséggel, majd szeretetvendégséggel zárult.

 
Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben