Bihari Napló
Átadták az új tanuszodát Érmihályfalván
Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter helyi és megyei elöljárók jelenlétében adta át a napokban Érmihályfalva közösségének a város új uszodáját.

Balázs József Attila

Az ünnepség Varga Róbert köszöntő szavaival kezdődött aki tájékoztatta a jelenlévőket az esemény menetrendjéről, majd átadta a szót Karsai Attila alpolgármesternek. Az elöljáró köszöntő szavai után az eddig átadott vagy már célegyenesbe ért megvalósításokat sorolta, és örömének adott hangot, hogy egy újabb hasznos intézményt vehet birtokába a város lakossága. Az uszodának köszönhetően – elsősorban az iskolások – egy újabb sportot, az úszást sajátíthatják el. Sorra említette mindazokat, akiknek köszönet jár, akik elindították ezt a beruházást, így Cseke Attila minisztert és Szabó Ödön parlamenti képviselőt, illetve a Bihar Megyei Tanács korábbi elnökét, Pásztor Sándort. Kiemelte a város volt polgármesterét, Nyakó Józsefet is, aki sokat tett azért, hogy ez a beruházás megvalósuljon. Megköszönte a támogatást Vitályos Barnának, a Bihar megyei Hosszú Távú Fejlesztési Ügynökség igazgatójának, valamint a kivitelezőnek, a Costa Voc Impex Kft. tulajdonosának. Ezek mellett hangsúlyozta a Bihar Megyei Tanács szerepét, aki befejezte a Pásztor Sándor elnöksége alatt elkezdődött munkálatokat.

Cseke Attila miniszter felidézte a 2018-as esztendőt, amikor Szabó Ödön képviselővel nagy tervet szőttek, melynek lényege, hogy Bihar megyében uszodaépítési programot indítsanak. Alapvető cél volt, lehetőséget biztosítani a vidéken élő gyerekek számára, az úszás elsajátítására. Pásztor Sándornak köszönhető, hogy sikerült közigazgatási eszközökkel elindítani ezt a sikeres projektet – mutatott rá. Az akkori határozottság meghozta gyümölcsét; az időközben elszabadult építőanyag árak mostanra, jelentősen megdrágították volna az épület kivitelezésének költségeit. Zárszavában kifejtette, Érmihályfalva látványosan fejlődik, néhány hónapja kultúrközpontot adott át, most tanuszodát, hamarosan pedig az új sportcsarnok átadóján vághatja át a szalagot – emelte ki Cseke Attila.

Forrás: Facebook/Cseke Attila

Călin Gal, a Bihar Megyei Tanács alelnöke örömét fejezte ki, hogy a település fiataljai részt vehetnek az úszás oktatáson, továbbá tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a megyei tervben szereplő hét uszodából, három már használatban van, a többi is befejezéséhez közeledik. Pásztor Sándor beszédében többek között utalt arra, példátlan volt, hogy egy megyében hét uszoda építésének programja induljon be. Egyedi projektet sikerült elindítani és folyamatossá tenni, az időközben felmerülő nehézségek ellenére is – húzta alá.

A beszédek után a szalag átvágásának ünnepélyes pillanata következett, majd pedig az ünnepségen résztvevők bejárták a tanuszodát, ismerkedve az épülettel. A létesítmény két medencével rendelkezik, egy 25x12,5m, és egy 6x12,5m átmérőjű medencével, emellett vizesblokkok, öltözők és lelátók tartoznak hozzá. 

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben