Szőke Ferenc
Azt az évek során már megszoktuk, hogy a Sütő Szabolcs és Sütő Judit irányításával működő Bábota, nem „csak” néptáncokat ad elő, hanem megemlékező műsorokat is szerveznek nemzetünk jeles ünnepein. Ezek általában zenés-táncos-prózás műsorok, melyekben mindhárom elem harmonikus összhangban van. Nemzeti ünnepünkön 18 órai kezdettel a kulturális központban idén először szerveztek műsort az október 23-i események emlékére. A monospetriek tudták, hogy színvonalas előadás lesz, továbbá nemzeti öntudatuk is arra szólította őket, hogy résztvevői legyenek a megemlékező műsornak, ezért telt házas előadás volt. Számos vendég érkezett a környékbeli településekről, legtöbben Margittáról.
Kozák Róbert alpolgármester, aki a tánccsoportnak is aktív tagja, köszöntötte elsőként az emlékezőket, majd színpadra szólította Barcui Barna polgármestert és Szabó Ödön megyei ügyvezető elnököt, országgyűlési képviselőt, aki megtisztelte jelenlétével az eseményt. A polgármester, aki köztudottan nagyon büszke a tánccsoportra, nevüket is az ő ötletének köszönhetően kapták, ezért, mint szokta mondani: ő a keresztapjuk. Egy jó keresztapának pedig kötelessége támogatni, biztatni keresztgyermekét és ezt ő nem is mulasztja el. Köszöntötte a telt házas közönséget és a meghívott vendégeket. Méltatta a Pesti srácokat, akik vállalkoztak a kommunizmus megbuktatására. „Ez volt az első kísérlet, melyet követett a csehszlovákiai, majd a lengyelországi, majd 1989-ben beérett az 1956-os forradalom gyümölcse” –mondta, majd felkérte Szabó Ödönt tartsa meg ünnepi beszédét.
A képviselő bevezetőjében köszöntötte az egybegyűlteket, gratulált ahhoz, hogy Monospetriben megemlékeznek az ’56-os forradalomról is, majd így folytatta: „A magyar történelemben nincsen olyan évszázad, melyben legalább egy forradalmat ne csináltunk volna. A mi közösségünk egy szabadságot szerető nemzet, melyért minden évszázadban meg kellett küzdenie. Nem szerettük, ha nem mi dönthetünk saját ügyeinkben, ha nem mi mondhatjuk meg, hogy ennek a közösségnek milyen irányba menjen a szekere. És erről szól az 1989 utáni időszak is.” Megemlítette az érmihályfalvi-csoportot is, akik amiért szimpatizáltak a forradalommal, részesei voltak a megtorlásnak. A továbbiakban ismertette az emberek sanyarú életét a kommunizmusban, amikor embertelenül bántak az emberekkel. Azt is kiemelte, hogy a rendszerváltás után „egymásra támaszkodva, egymásban bízva rengeteg dolgot meg tudtunk valósítani.”
A beszédek után a Bábota bemutatta nagyszerűen sikerült ünnepi műsorát, melyet a közönség vastapssal jutalmazott. Záróakkordként a közönséggel együtt énekelték Nemzeti imánkat. Előadás után a táncosokat és a meghívott vendégeket finom vacsora várta a kulturális központ ebédlőjében.






