Bihari Napló
Az ’56-os hősökre emlékeztek a margittai magyar iskola diákjai
A margittai Horváth János Elméleti Líceum diákjai is megemlékeztek 1956-es forradalom és szabadságharc eseményeiről és annak hőseiről.

Szőke Ferenc

A műsoros emlékezés helyszíne a művelődési ház volt, ahol a diákok bemutatták ezen alkalomra készített műsorukat. A magyar diákok a megemlékezést, már sok évvel ezelőtt elkezdték, még akkor megtartották, amikor vegyes tagozatú iskola volt a városban. A helyszín azokban az időkben az iskola osztályterme, vagy díszterme volt. Az önálló magyar iskola megalakulása után, már szabadabban zajlottak ezek az események. Eleinte ott is a díszteremben mutatták be műsorukat, a közönséget szintén a diákok alkották. Idén először mutatták be nagyobb közönségnek. Egy ifjúsági regényből készült színdarab képezi műsoruk gerincét, kissé átalakítva.

Szabó Melinda magyartanár és Zatoschil Zsuzsa történelemtanár tanította be a műsort és irányította az előadást. A kivetítőn a Szabadság és szerelem című film jelenetei tették képanyagban gazdagabbá az előadásukat, továbbá korabeli felvételek. Prózai szövegekkel és versekkel elevenítették meg az eseményeket, mellyel igen nagy sikert arattak. Az előadás előtt bevezető szöveget elsőként a történelemtanár mondott. Köszönetet mondott a diákoknak a műsorért, és azoknak, akik eljöttek erre a megemlékezésre, beleértve a tanárkollégákat is. „Az ’56-os események főszereplői maguk is diákok, illetve egyetemisták voltak, ezért mutatjuk be mi is a műsort a diákok szereplésével. Bemutatjuk az eseményeket a lelkes első percektől egészen a végsőkig, amikor a leverés és a megtorlás bekövetkezett.” – hangzott el a bevezető beszédben.

Az iskola igazgatója Nagy Gabriella is köszöntötte az emlékezőket. Felelevenítette a kommunizmus korszakát, amikor jogaikat elvéve, tengődött a magyar nép. „Ebből lett elege a forradalmi ifjúságnak és az akkori Európa legnagyobb hatalma ellen szívvel-lélekkel kiállt, szabadságot kiáltva. Éljétek át ti is a szabadság szelét ezen ünnepi műsorral.” – emelte ki beszédében. Demián Zsolt alpolgármester is jelen volt a megemlékező ünnepségen és azt hangsúlyozta, hogy a forradalom akkor sem volt hiábavaló, ha vérbe fojtották. „Annyit mindenképpen elértek vele a magyarországi fiatalok, hogy ott a kommunizmus sokkal barátságosabb volt, mint nálunk. Az összefogásnak és a közös célnak megvolt az eredménye.” „Felemelő érzés volt látni, hogy iskolánk ilyen színvonalas műsort tud szervezni”, mondta zárszavában és gratulált a szervezőknek és előadóknak egyaránt.



 



 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben