BN-összeállítás
Az utolsó csengetés 11 órakor hangzott fel, 72 végzős diák vonult be a nagyszalontai református templomba, ahol az istentisztelet keretében megkezdődött az ünnepség. Szülők, rokonok, barátok, létszámkorlátozás nélkül, virágcsokrokat szorongatva várták az ódon templomba bevonuló ünnepelteket. Az alkalomhoz illő istentisztelet során Szigeti Ferenc Ernő lelkipásztor a végzősökhöz intézett beszédében a boldogságkeresés útvesztőit elevenítette fel a Prédikátor könyve segítségével. Kiss Mária aligazgató köszöntötte az ünneplőket és ismertette az esemény programját, majd felkérte a 11-es diákokat, hogy búcsúztassák el végzős társaikat. A jól sikerült szavalat és beszédek után az intézményvezető, Tornai Melinda igazgató búcsúzott a végzősöktől, útravalóként fogalmazva meg az önmagunkkal való szembenézés képességének szükségességét. Török László polgármester, közvetlen stílusával, bukaresti élményeiből merítve, útravalóként azt kívánta a végzősöknek, hogy vegyék észre a lehetőségeket, akkor is, ha azok mélyen elrejtve, értéktelen limlomnak álcázva bújnak meg életükben. A végzős diákok részéről Szász Zsanett szavalt, majd Kádár Gergő gondolataival köszönték meg a diákéveiket, Gergely Norbert Csaba pedig román nyelven tette ugyanezt.
A ballagási ünnepség a továbbiakban a tanulmányi díjak kiosztásával folytatódott: Nagy Olga a 12. A, matematika-informatika, Aszalos Ágnes a 12. B, biológia-kémia, Bencze Dénes a filológia-intenzív angol, Bodó Bettina pedig a kereskedelmi- és építészeti szakosztály végzőseit díjazta és mutatta be pár szóval jellemüket, iskolai tevékenységüket. A végzős osztályok mindegyike, Tornai Melinda igazgató vezényletével, a hozzájuk közelálló énekkel ajándékozta meg a közönséget. Átadták a tantárgyversenyeken elért helyezésekért járó díjakat, különdíjban részesült az évfolyamelső Thurzó Nándor Tibor, a 12. A osztály tanulója, illetve a Pro Lyceum Alapítvány tanulmányi díjában részesült Szabó Adél és Filep Ferenc.
A végzősöket tevékenységükért, a közösségben vállalt munkájukért a református és a katolikus egyház, illetve a helyi RMDSZ is díjazta. Nagy Olga matematikatanár a Bagdi Oszkár-különdíjat osztotta ki, amelyet a neves nagyszalontai matematikatanár családja ajánlott fel a tehetséges, reál ismeretekben bővelkedő diákoknak, idén Györgypál Gergőnek és Györgypál Tamásnak. A ballagási ünnepség a Himnusz éneklésével zárult, a gratulációkat a végzős diákok az újulóban lévő parkban, a Kossuth-szobornál fogadták.






