Szőke Ferenc
Monospetriben, Apátkeresztúron és Vedresábrányban is megemlékeztek az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról. Vasárnap 10 órai kezdettel a vedresábrányi református templomban volt ünnepi istentisztelet, amit koszorúzás követett a templomkertben lévő kopjafánál. Az igét Botos Júlia lelkipásztor hirdette. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Szabó József, a megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke is. Jelen volt Barcui Barna polgármester, Kozák Róbert alpolgármester és Kovács Márta helyi RMDSZ-elnök. Tizenegy órától Apátkeresztúron emlékeztek, ahol az ünneplőkhöz csatlakozott a helyi lelkipásztor, Szűcs Zoltán, Baróti Béla helyi RMDSZ-elnök és Sajó László gondnok. Elhangzott a Nemzeti dal Baróti Dávid előadásában, majd Kossuth-nótákat énekeltek, és nemzeti imánk közös éneklésével zárultak az események.
A község legnagyobb településén, Monospetriben este hat órától műsoros megemlékezés volt. A Bábota Néptáncegyüttes mutatta be a művelődési központban erre az alkalomra összeállított, Gyertek magyar fiúk című tematikus, zenés, táncos, énekekkel megtűzdelt műsorát. Koreográfusai Sütő Judit és Szabolcs voltak. Idén is nagy sikert arattak, ünnepi hangulatot varázsoltak a teltházas terembe. Beszédet elsőként Barcui Barna polgármester mondott. Ebben hangsúlyozta, hogy nincs még egy olyan nép a világon, amelynek olyan erős lenne a szabadság iránti vágya, mint a magyarnak. Ezt jól példázzák 1000 éves történelmünk eseményei. „Legyünk büszkék történelmünkre, legyünk büszkék hőseinkre. 1848 hősei példát mutattak hazaszeretetből, és a nemzet jövője iránti elhivatottságból. Emlékezzünk meg róluk és adjuk át üzeneteiket gyermekeinknek. Így őrizhetjük meg az általuk kivívott szabadságot!” – hangzott el többek között. A megyei RMDSZ részéről Szabó József szólt egy egybegyűltekhez, majd nemzeti imánk közös eléneklésével zárult az esemény.
Barcui Barna mondott ünnepi beszédet.






