Bihari Napló
Elballagtak a margittai magyar iskola nyolcadikosai
Június 3-án reggel 9 órakor tartották meg a margittai Horváth János Elméleti Líceum nyolcadikos diákjai ballagási ünnepségüket az iskola udvarán.

Szőke Ferenc

A három osztály, osztályonként sorba rendeződött, osztályfőnökeik hátánál. Körülöttük helyezkedtek el a meghívott vendégek, a szülők, barátok, ismerősök. Elsőként a moderátor, Adorján Johanna köszöntötte az ünneplőket, köszöntőjébe egy Ady idézetet is belefoglalva. Kiemelt tisztelettel köszöntötte az osztályfőnököket: Puskás Enikő, Kun Tünde, Mezei Márta, az iskola vezetőségét, valamint a meghívott vendégeket: Árkosi Antal helyi- és Demián Zsolt körzeti RMDSZ-elnököket. A sokéves hagyománynak megfelelően a nyolcadikosok ballagásánál az egyik aligazgatónő mondott ünnepi beszédet. Jelen esetben Takó Mónika. „Öröm és szomorúság vegyes érzése tölt el, hiszen büszkék vagyunk rátok, de szomorúak azért, mert elválnak útjaitok. A világjárvány miatt nem volt könnyű a mostani tanulási időszak, de áthidalták a nehézségeket és most együtt ünnepelnek, mint egy nagy család” – mondta a továbbiakban. Zárszavában bölcsességet kívánt a további tudás megszerzéséhez, valamint derűt, optimizmust és sikeres életutat.

Az ünnepi beszéd után az osztályfőnökök díjazták legszorgalmasabb diákjaikat. Okleveleket és jutalomkönyveket adtak át. Az iskola igazgatója Nagy Gabriella és az aligazgatónő az osztályfőnököknek adott át okleveleket, könyveket és virágcsokrokat köszönő szavak kíséretében. A diákok közül sokan bizonyították tudásukat, tehetségüket, a tanulmányi versenyeken, megmérettetéseken. Őket is oklevéllel jutalmazták. Ezek népes tábort alkottak, ezért közülük azokat soroljuk fel, akik többszörös díjazottak. A legkiemelkedőbb versenyeredményekkel Tímár Dóra Andrea büszkélkedhet, de többszörös nyertes Sisz Norbert, Illés Dávid Márk, Papp Leila és Szabó Júlia-Andrea is. Az évfolyam legjobb tanulmányi eredményét Sisz Norbert érte el, így ő kapta meg az évfolyamelsőt illető díjat. A Horváth János ösztöndíjat az igazgatónő adta át Tímár Dóra Andreának és Sisz Norbertnek. Utóbbi a sportban is kiemelkedő eredményeket mutatott fel.

A versenyek győzteseit, a jók között a legjobbakat, Nagy Gabriella igazgatónő köszöntötte. Kiemelte, hogy nem elég valamit elhatározni, merni kell azt meg is tenni. „Repüljetek, és azt kívánom, hogy legyen ez a repülés zavartalan, és leljétek sok örömötöket benne.” Az RMDSZ különdíjait Árkosi Antal és Demián Zsolt adta át az osztályelsőknek. Köszöntő beszédet is mondtak, és sok sikert kívántak a diákoknak további tanulásuk során. Felsorolták nagy vonalakban azt is, milyen segítséget nyújtott a helyi tanács akkor, amikor magyar polgármester vezette, és azt is milyen segítséget fognak nyújtani az elkövetkező években. Hangsúlyozták, hogy van jövő Margittán, ezért érdemes itt folytatni a tanulmányokat, az önálló magyar iskolában, vagy ha máshol tanulnak tovább, akkor visszajönni. Legyenek a közösség olyan tagjai, akikre büszke lehet Margitta magyarsága. Köszönetet mondtak a tanároknak az áldozatos munkáért és a szülőknek a hatékony közreműködésért.

Búcsúbeszédet mondtak a végzős osztályok képviselői is: Cseh Vanda, Pál Viktória, Bereczki Viktória. Megható pillanata volt az eseménynek, amikor a tavalyi évfolyamelső Dandé Anita átadta a gólyát az idei évfolyamelsőnek Sisz Norbertnek, egyéves birtoklás erejéig. Szavalattal Seres Flóra, énekkel, zenével a H Moll zenekar színesítette az ünnepséget, melynek búcsúakkordja a piros-fehér-zöld lufik útjára engedése volt.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben