Szőke Ferenc
Régi óhaja teljesült a margittaiaknak augusztus 22-én délelőtt, amikor a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija végigvonult a város főutcáján, majd egy órán át megcsodálhatták, a gyerekek pedig birtokba vehették a polgármesteri hivatal előtti téren.
A kocsikat megyei részről Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnökhelyettese és Szabó József nagyváradi RMDSZ-elnök kísérték el. Velük tartott Szalárd polgármestere, Nagy Miklós is. Több száz margittai gyűlt össze a központban, de a főutcai ablakokból talán még többen csodálták meg a virágkompozíciókat. A polgármesteri hivatal előtt Marcel-Emil Sas-Adăscăliții polgármester és Demián Zsolt alpolgármester fogadta a kocsikat. Köszöntő beszédet elsőként a polgármester mondott, majd Borsi Imre Lóránt köszöntötte az egybegyűlteket. „A virág az a szimbólum, mely végigkíséri életünket. Legyen ez a mi életünk sokszínűségének és egységének szimbóluma is” – mondta, majd megköszönte Demián Zsolt alpolgármester többéves kitartását, mely arra irányult, hogy a virágkocsik végre Margittára is eljöjjenek. Ez most megvalósult, és remélhetőleg az elkövetkező években ismétlődni fog. Zárszavában köszönetet mondott Debrecennek, a szervezőknek és azoknak, akik végigkísérték a kocsikat Bihar megye településein. Demián Zsolt örömét fejezte ki, amiért a reméltnél sokkal többen jöttek el megcsodálni a virágkocsikat. „Ez a rendezvény összeköt bennünket, nemzetiségtől, életkortól függetlenül, hiszen a virágot mindenki szereti” – emelte ki beszédében.
A köszöntések után mindenki közelről megcsodálhatta a kompozíciókat, a gyerekek pedig birtokba vehették, hiszen felszállhattak a kocsikra és úgy készíthettek róluk fotókat a szüleik. Mindenki nagyon jó érezte magát az egy óra alatt, mely után a kocsik újra végigvonultak a főutcán Monospetri felé. Az ottani célállomás a templomtér volt, ahol szintén szépszámú közönség fogadta őket.






