A hagyománynak megfelelően újév napján 13 órakor koszorúzás volt Petőfi Sándor érmihályfalvi emléktáblájánál. Külön hangsúlyt adott az eseménynek, hogy most ünnepeljük a lánglelkű költő születésének kétszázadik évfordulóját. Karsai Attila a polgármesteri hivatal képviseletében, Nagy László agrármérnök, RMDSZ-es tanácsos az érdekvédelmi szövetség önkormányzati képviselői, valamint a Partiumi Falugazdász Hálózat, Oláh Sándor az Érmihályfalváért Egyesület elnökeként, továbbá Balázs József Attila és Oláh Sándor a helyi RMDSZ választmányának nevében koszorúzott.






